2018. május 19., 16:40

A magyar versenyfilm nyerte a kritikusok különdíját

Szilágyi Zsófia Egy nap címe filmje nyerte el szombaton a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetségének (FIPRESCI) kategóriadíját a 71. cannes-i filmfesztivál párhuzamos válogatásaiban bemutatott első és második filmek közül.

szilagyi-zsofia.jpg
Fotó: MNF

A magyar rendezőnő első játékfilmjét a Kritikusok Hete című válogatásban mutatták be a világ egyik legrangosabb filmes szemléjén.

A fesztiválra akkreditált kritikusokból álló zsűri a kategóriadíjjal a párhuzamos válogatásokba, a Rendezők Kéthete és a Kritikusok Hete nevű programokba meghívott legjobb első és második filmek közül, de a nemzetközi zsűritől függetlenül jutalmazta a szerintük legjobb alkotást.

A díjat a cannes-i fesztivál hivatalos díjkiosztása előtt néhány órával a fesztiválpalota egyik különtermében jelentették be.
A világ több száz filmkritikusát tömörítő szervezet díjának sorsáról kilenctagú nemzetközi zsűri döntött, amelyben a francia elnök, Michel Ciment, a Positif című filmes szaklap főszerkesztője mellett Belgium, Brazília, Chile, Franciaország, Hollandia, Nagy Britannia és Németország vezető filmkritikusai foglaltak helyet.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.