A gyilkos, avagy David Fincher sötét elméjének odüsszeiája
David Fincher vitathatatlanul az egyik legismertebb rendezőnek számít a filmes világban. Számos klasszikus köthető nevéhez, de vajon legújabb alkotása A gyilkos képes lesz állni a sarat erős filmográfiájában?
A történet egy név nélküli bérgyilkosról szól, akit az X-Men és a Becstelen Brigantyk című filmekből ismert Michael Fassbender alakít. A színész egyemberes műsort nyújt, hiszen nincsenek is más komolyabb szereplők mellette. A cselekmény elhibázott merényletével indul, mely után vadászni kezdenek rá, és menekülőre kell fognia. A nyomok eltüntetése érdekében útra kel, hogy bevégezze az összes elvarratlan szálat.
Ha pusztán a történetből indulnánk ki, akkor az alkotás nem különb a tucatnyi más hasonló jellegű akciófilmtől, ami sajnos vissza is üt a cselekmény hiányosságában, ugyanakkor Fincher van akkora rendező, hogy puszta stílusa menteni tudja a harmatgyenge tartalmat. A forgatókönyvet Andew Kevin Walker írta, aki a rendező legendás 1995-ös alkotását a Hetediket is jegyzi. Azóta meglehetősen felemás és rossz filmeket írt. A gyilkos lehetett volna a nagy visszatérése, de az ő részlege vérzik a legjobban.
A felépítés alapján egy epizodikus jellegű darabnak vagyunk tanúi, mely bő negyedórás részeket tartalmaz, amiket a főszereplő jelenléte köt össze, így ő az egyetlen karakter, akihez hosszabb távon lehetne kötődni.
A bérgyilkos empátia nélküli és kegyelmet nem ismerő személyisége miatt, azonban nagyon nehéz a szimpatizálás. Ugyan egy romantikus mellékszál be van mutatva, amivel humanizálni próbálja karakterét, de tovább nem foglalkozik kapcsolatával. Emiatt kérdőjel maradhat fejünkben arról, hogyan tudhat normális kapcsolatban élni egy hozzá hasonló szociopata gyilkos, aki küldetése teljesítésének érdekében képes megölni bármilyen ártatlan embert, aki az útjába kerül. Ezt az oldalát sokkal jobban és részletesebben is be lehetett volna mutatni, vagy teljességgel mellőzni, mert így jelentéktelennek bizonyul. Voltak már a múltban példák a minimális szöveggel rendelkező antihősökre, elég csak Alain Delon csendes bérgyilkosára gondolni A szamuráj című filmből, vagy Ryan Gosling hallgatag sofőrjére a Drive-ból. Épp a Drive a tökéletes példája az érzelemmentes bűnöző emberibb vonásainak bemutatására egy romantikus kapcsolaton keresztül.
Fincher rendezése vérfagyasztóan hideg és éles, mint a penge. Akárcsak bérgyilkosa, mesteri precizitással figyel oda a legapróbb részletekre.
Az alkotás fénypontjai leginkább a gyilkosságok és az azokat megelőző momentumok, melyek művészi részletességgel vezetik fel az összes rémtettet. Bár akciófilmnek van titulálva, egyetlen valódi akciójelenetet tartalmaz, melyet az egyik legemlékezetesebb jelenetként tarthatunk számon. A rendező nagyszerűen mutatja be cinikus főszereplőjének napi rutinjait, és azt, hogyan éli saját szigorúan megszabott szabályai szerint mindennapi életét. Alkotása valójában önmaga karaktertanulmányának számít. Ez persze nem jelenti, hogy Fincher egy szociopata bérgyilkos, csupán karaktere elméjén keresztül mutatja be saját démonát, az egészségtelenül eltúlzott törekvést a pontosságra és a tökéletességre.
Összességében, a mester alkotása jobbnak nyilvánítható, mint előző filmje a Mank, de közelébe sem ér legjobb műveihez. A vizuális stílusára továbbra sem lehet panasz, de szüksége van az érdekesebb és a magával ragadóbb történetekre, mert így csupán jól megrendezett stílusfilmeket kapunk, amiket a jelentősebb és mélyebb tartalom hiánya miatt egy hónapon belül elfelejtünk.
A gyilkos külföldön már bemutatkozott. A Netflix platformján november 10-től lesz megtekinthető.
