2021. február 9., 11:18

A digitális Sundance Filmfesztivál minden eddiginél nagyobb közönséget vonzott

Minden eddiginél népesebb közönséget vonzott a főként digitálisan megrendezett Sundance Filmfesztivál - számolt be róla a The Hollywood Reporter.

Fotó: TASR/AP

A Sundance idei programját főként streamingközvetítéssel láthatták a nézők az Egyesült Államok 50 államában és 120 más országban. A fesztivál játékfilmjeit és rövidfilmjeit közvetítő online platformokon és televíziós applikációkon 251 331 megtekintést regisztráltak.

A Sundance szervezői szerint ez azt jelenti, hogy háztartásonként legalább két nézővel számolva több mint 500 ezren tekintették meg a mustra filmes programját. Mindezt úgy, hogy idén a szokásos 120 produkció helyett csak 73 alkotást láthatott a közönség, s azt is rövidebb időszak, hét nap alatt.

Tabitha Jackson, a fesztivál igazgatója máris jelezte, hogy a hibrid formátum sikere, és különösen a szélesebb közönség elérése miatt foglalkoznak a gondolattal, hogy ez lehetne az új norma.

A Sundance statisztikája szerint a fesztivál filmjeit 85 százalékban a 15 dolláros jegy megváltásával nézte a közönség, a fennmaradó részt pedig a bérletesek tették ki.

Miközben a pandémia miatt idén a sajtó és a szakma sem tudott Park Citybe utazni, 1800 filmes szakember és több mint 1200 újságíró akkreditáltatta magát a jórészt virtuális mustrára, öt százalékkal többen, mint a 2020-as hagyományos utah-i fesztiválra.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.