2022. február 18., 15:06

A cseh kisembertől a monumentális tablóképekig – 90 éve született Miloš Forman

Egy napon született a nála hat évvel fiatalabb Szabó Istvánnal. Mindketten hasonló pályát futottak be, bár Formantól eltérően Szabó nem emigrált, de a hatvanas évekbeli „újhullámos” korszakuktól mindketten eljutnak a monumentális tablóképekig, a történelmi önvizsgálatig, amely mindkettőjük számára meghozza az Oscar-díjat is. Miloš Forman, ha élne, ma lenne 90 éves. Négy éve nincs már közöttünk.

milos forman
Fotó: Petr Novák/Wikipedia

Sose siette el a dolgait, ahogy a filmjeiben is a komótos, kedélyes mesélést választotta. Szülei koncentrációs táborokban végezték, nagybácsijai nevelték fel, s ő színésznek készült. Mivel nem vették fel a színművészetire (később több film főszerepét is eljátssza), dramaturgnak tanult, s 1957-ben forgatókönyvíróként működött közre Martin Frič Bízd rám! című filmjében. A hatvanas években Csehszlovákiában is enyhít a szocialista rendszer, s a filmművészetbe is betör az új hullám, amely számos nagyszerű alkotást hozott létre, s meghozza a nemzetközi elismeréseket is. Forman a Fekete Péterrel teszi le a névjegyét, két év múlva követi az Egy szöszi szerelme, majd a világsikert aratott Tűz van babám!, amelyet Oscar-díjra is jelölnek. Végül akkor nem ő kapja meg, a csehszlovák „újhullámos” törekvések közül viszont ezekben az években a legjobb idegen filmnek járó szobrocskát Jiří Menzel Szigorúan ellenőrzött vonatok című alkotása és a rozsnyói származású Ján Kadár háborús drámája, az Üzlet a korzón kapja meg.

Ezen filmek közös jellemzője, hogy az ún. kisembert állítják a középpontba, akik próbálnak lavírozni az élet zavaros és sokszor járhatatlan útjain. Amíg a világ imádja ezeket a filmeket, az elvtársak már kevésbé. S jönnek a szovjet tankok, s a rendezők egy része több százezer emberrel együtt külföldön keres új hazát magának.

Míg Menzel marad, Forman, aki érvényes amerikai szerződéssel rendelkezik, úgy dönt, nem tér haza. 1975-ben megkapja az amerikai állampolgárságot is.

Első amerikai filmje az Elszakadás, amely nem kacagtató „olvasmány”, a szocialista világból érkező jövevény a kábítószer-használattal, a középosztálybeli családok széthullásával szembesíti a nézőt. S ugyan ki szeretne tükörbe nézni? A film a mozikban megbukik, Cannes-ban viszont elnyeri a fődíjat. A film operatőre Miroslav Ondríček, akivel elválaszthatatlan párost alkotnak. A következő filmjére négy évig kell várnia, amikor Michael Douglas producerként rábízza a Száll a kakukk fészkére című Ken Kesey-regény megfilmesítését. S ezzel a filmmel elkezdődik Forman kedélyes-mesélős korszaka, négy-öt évenként hosszas, két-három órás időkeretben elmesél egy-egy történetet, többnyire az amerikai történelem egy-egy meghatározó korszakáról, mégpedig úgy, hogy a szembesítést egy pillanatra sem hagyja abba. Mintha rábíznák az amerikaiak, egy külföldire, hogy a számukra annyira kellemetlennel szembesítse őket. A szakma és a külföld ovációval fogadja ezeket a filmeket, sok-sok Oscar-díj (és jelölés) a jutalmuk, az amerikai közönség viszont nagyon nem szívesen néz szembe kínos és eddig a történelemkönyvekben fényesnek hazudott múltjával. A Ragtime csúfosan megbukik, de a Száll a kakukk fészkére, a Hair és a többi sem kimondottan kasszasiker. A Száll a kakukk fészkére férfi főszerepére Jack Nicholsont szerződtetik, aki természetesen be is gyűjti az Oscart. Ahogy Forman is. A Nicholson által alakított Patrick McMurphy a börtön elől egy elmegyógyintézetbe menekül, s ott szembesül a kegyetlen világ igazi borzalmaival. A film sikere meghozza a regény színpadi karrierjét is, Magyarországon is bemutatja a Vígszínház, s azóta is rendszeresen felbukkan a magyar színpadokon, játszotta a kassai Thália Színház is. De ugyanerre a „sorsra” jutott az Amadeus és az Amadeus is.

Négy évvel a Száll a kakukk után sikerül megrendeznie a Hairt, amely még a legendás hatvanas években készült, de annak idején csak egy magyar, Papp József akadt, aki be merte mutatni Pulic Theater nevű színházában.

Nem véletlenül, a történet vádirat a vietnami háború ellen, s nem utolsósorban kábítószeres hőseinek felmutatásával igazi polgárpukkasztó történet. „Engedd sütni a napot!” – üzenik az alkotók, s amikor Forman megrendezheti, már pár éve aláírták a vietnami-amerikai békeszerződést (micsoda cinizmus, az aláírásért mindkét külügyminiszter megkapja a Béke Nobel-díjat). Az Amadeus hősei igazi antihősök, akik csak élni akarják a saját életüket, s fütyülnek az amerikai kormány vietnami háborús inváziójára.

1981-ben egy újabb kegyetlen szembesítés, egy néger környezetben játszódó Kohlhaas Mihály-történet. Az orosz zsidó családból származó Doctorow regényének (magyarra Göncz Árpád fordította) főhőse, a fekete bőrű Coalhouse Walker úgy dönt, elégtételt követel, mert a kocsiját bekenték szarral, ráadásul „lemocskosniggerezték”. Ahogy Kleist, úgy Doctorow hőse is megvívja a maga reménytelen csatáját, s ugyanúgy elbukik. De se Doctorow regénye, se Forman filmje egy percnyi kétséget sem hagy afelől, ilyen hősök nélkül már rég nem létezne az emberiség. A film csúfosan megbukik, s pár év szünet után egy kosztümös drámával tér vissza a rendezői pult mögé és Prágába, ahol a film jelentős részét forgatják. Peter Shaffer drámája Salieri és Mozart (F. Murray Abraham/Tom Hulce) sajátos háborúját örökíti meg. „Szent vagyok, a középszerűség védőszentje” – kiáltja  a világba Salieri, aki kénytelen megélni, hogy már a kutya sem ugat utána, míg legnagyobb vetélytársa már az ő életében belépett a halhatatlanságba. Ahogy Forman és a film, sőt maga a színdarab is. Nyolc Oscar-díj, s a színdarabot azóta magyar színpadokon is nagyon sokszor elővették, hisz igazi színészparádéra nyújt lehetőséget. Tordy Géza/Gálffi László, Darvas Iván/Alföldi Róbert, Kulka János/Keresztes Tamás, Balázs Áron/Pálfi Ervin vagy a komáromi Jókai Színházban Czajlik József emlékezetes pályakezdő rendezésében Mokos Attila/Ollé Erik. Forman marad a kosztümös világban, s egy évvel Stephen Frears filmje után (Veszedelmes viszonyok), megrendezi Choderlos de Laclos 1782-ben megjelent botránykönyvének a maga változatát. A Valmont felemás siker, óhatatlan az összehasonlítás Frears remekével, ízlés dolga, ki melyiket választja. 

Az életéből hátralévő több mint két évtizedben még négy filmet rendez; a Larry Flynt, a provokátor című alkotásával (a címszerepben Woody Harrelson) visszatér a közelmúltba, a Hustler nevű szexlap örökké lázadó tulajdonosának nem túl izgalommentes életét, míg az Ember a Holdon című opus Andy Kaufman (Jim Carrey), a minimalista humor megteremtője életét  mutatja be, s utolsó amerikai filmjében ismét kedvenc korszakába, a XVIII. század végébe kalauzol el bennünket a Goya kísértetei című filmjével. Az ugyancsak sötét és lehangoló történet forgatókönyvét azzal a Jean-Claude Carriére-rel írja, akivel annak idején az Elszakadást is jegyezte. Mintegy szakmai búcsúként visszatér Prágába, ahol filmre viszi a Jól fizetett séta című híres cseh musicalt. Mielőtt meghal, Jan Nováknak tollba mondja emlékiratait is (magyarul a Kalligram gondozásában jelenik meg Juhász Katalin és László fordításában).

Miloš Forman sose siette el. Ráérősen élt és mesélt.

Csehországi meséit a cseh hatalom, amerikai meséit az amerikai plebsz nem fogadta kitörő lelkesedéssel. Mindezek elmaradásáért a kosztümös filmjei kárpótolták, amelyek a szakmai sikereket és elismeréseket is meghozták. De ami a legfontosabb, abban a tudatban halhatott meg, hogy nélküle nincs (XX. századi) filmtörténet.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.