2011. november 7., 10:24

A Cigány is látható a Szlovák Filmhéten

BUDAPEST. Négy játékfilmet, köztük Martin Sulík legújabb, díjazott munkáját, a Cigányt és két dokumentumfilmet láthat a közönség a hétfőtől vasárnapig tartó Szlovák Filmhéten az Örökmozgó Filmmúzeumban.

Jana Tomková, a budapesti Szlovák Intézet igazgatója elmondta, hogy a Szlovák Filmintézettel közösen válogatták a filmeket. Az idei – immár ötödik – filmhét megnyitóján a Sárgabaracksziget című vadonatúj filmet, Peter Bebjak alkotását vetítik, a rendező személyesen is itt lesz a bemutatón. Az igazgatónő elárulta, hogy a most bemutatandó filmek közül ez a kedvence, mert női témát dolgoz fel benne a rendező sok szenvedéllyel, szerelemmel. Egy olyan asszonyról szól a film, akit keményen próbára tett az élet. A Dél-Szlovákiában játszódó film zenéjét részben a Ghymes együttes szerezte, és a színészek is magyarok.

Bemutatják Martin Sulík neves szlovák rendező legszemélyesebbnek tartott munkáját, a Cigányt, amely nyáron a Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválon debütált és négy díjat is kapott, köztük a zsűri különdíját. Ahogy Jana Tomková elmondta, a rendező személyesen járta az észak-szlovákiai falvakat, ott választotta ki filmje szereplőit és eredeti környezetben forgatott.

A Tango s komármi (Tangó szúnyogokkal) című keserédes filmkomédia – Miroslav Luther alkotása – a hazatért emigránsok újbóli beilleszkedéséről szól. Egy archív filmet is láthat a közönség, a Jánošík címűt 1921-ből. A történet a legendás népi hősről, Juro Jánošíkról szól, a filmet Jaroslav Siakel forgatta Amerikában, ott élő szlovákokkal.

Erika Hníková 72 perces dokumentumfilmjében, a Nesvatbovban (Egyedülállók) a falu buzgó polgármestere a születések számának csökkenésére reagálva az egyedülállóknak esteket szervez. A másik dokumentumfilm, a Nickyho rodina (Nicky családja) Matej Minác alkotása és az angol Nicholas Wintonról szól, aki a II. világháború idején Prágában élt és 669 csehszlovák zsidó gyermeket mentett meg a vészkorszakban a biztos haláltól. A férfi ma is él, 102 éves és még találkozik az akkori megmentett gyerekekkel, akik ma 80 év körüliek – összegezte a filmek rövid történetét Jana Tomková.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.