2018. szeptember 23., 08:20

A bűnös című alkotás nyerte el a miskolci filmfesztivál fődíját

Díjátadó gálával fejeződött be a Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál szombat este. A fesztivál fődíját Gustav Möller A bűnös című alkotása kapta.

miskolci filmfesztivál
Fotó: MTI

A miskolci Művészetek Házában tartott rendezvényen Krucsainé Herter Anikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kulturális ügyekért felelős helyettes államtitkára köszöntőjében azt mondta: ez a fesztivál a filmszakma jelentős ünnepévé vált, fiatal és tapasztalt alkotók is jelen voltak Miskolcon.

Úgy fogalmazott: Európa egyik nívós seregszemléje lett a miskolci, alkotások több mint 38 országból érkeztek. Azt mondta: a magyar filmipar sorozatban készíti a színvonalas alkotásokat.

A fesztivál nagydíját, a Zukor Adolf-díjat a Darko Stante rendezte Ok-okozat film érdemelte ki, különdíjas lett Nemes Jeles László Napszállta alkotása, a legjobb kisjátékfilm kategóriában Dagbar Agami Végső tiszteletadás című filmje nyert.

A fesztivál nemzetközi zsűrijét az Arany Oroszlán-díjas Krzysztof Zanussi vezette, aki a Jameson CineFest nyitóünnepségén átvette Az európai mozi nagykövete-díjat, mesterkurzust is tartott és a szervezők retrospektívvel tisztelegtek az európai mozi meghatározó rendezője előtt.

Bíró Tibor, a fesztivál igazgatója a díjátadón úgy fogalmazott: az idei fesztiválon sokszínű és színvonalas filmkínálatot sikerült bemutatni, 38 ország filmjeit vetítették, a kisjátékfilmeken kívül 47 nagyjátékfilmet is bemutattak, közülük 19 volt a versenyprogram része. Megtisztelőnek nevezte, hogy az idei év két kiemelkedő magyar alkotása – Nemes Jeles László Napszállta és Szilágyi Zsófia Egy nap című filmje – is szerepelt a versenyprogramban, ezek egyben hazai premierek is voltak.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.