A brutalista poétika építésze
Az Alzheimer-kóros szimpatikus öregúr már nem ismeri fel az arcát a tükörben. Emlékezetéből szép lassan kikopik minden emlék. A hegyekről, ahol a gyermekkorát töltötte, a szüleiről, arról a másik hazáról. Ahonnan mennie kellett… Amíg még képes rá, papírra veti az emlékeit szépen, akkurátusan, naplója előre megtervezett, függőleges vonalakkal három részre osztott lapjain. Ahogyan az egy jó építészhez illik.
Aztán egy nap úgy dönt, hogy annak a másiknak, ott a tükörben elmesél mindent, az élete történetét. Ez a férfi Hans Broos, a híres brazil építész, a Szlovákiából származó kárpáti német. Egy cipszer.
Szakmai körökben nagy sikert aratott Ladislav Kaboš új, teljes estés dokumentumfilmje A brutalista poétika építésze (Architekt drsnej poetiky). A kitalált elemeket is tartalmazó dokumentumfilm belső monológok segítségével meséli el a kakaslomnici születésű kárpáti német építész történetét.
Hans Broosnak, vagy ahogy korábban hívták, Ján Brósznak a második világháború befejezése után családjával együtt el kellett hagynia Csehszlovákiát. Azt az országot, ahol ősei évszázadokon át éltek. Egy ideig Németországban él, ott folytatja Prágában elkezdett építészeti tanulmányait, és ott születnek első munkái is. Ám egy idő után elege lesz a háború utáni Németország felújításából, másra vágyik, szakmai karriert szeretne, de rájön, hogy Németországban aligha érvényesülne. Ezért úgy dönt, elhagyja Németországot, és tengerre száll.
Második otthonát 1953-ban Brazíliában találja meg, ahol aztán szakmailag is kiteljesedik, és az ötvenes évek brutalista építészetének kiváló képviselőjévé válik.
„Annyira csúnya, hogy az már szép” – mondják sokan a brutalista építészet remekműveire, ám a stílusirányzat neve valójában a francia beton – brut szóból ered, és a nyers beton szerepére utal. Broos mindenhez betont használt, még a templomok építéséhez is. Brazíliában addig csak kőből és fából építették a templomokat, így aztán az épületei nagy feltűnést keltettek.
– nyilatkozta lapunknak a film főszereplője, Boráros Imre Kossuth-díjas színművész, aki az idős Broost alakítja a filmben.
Broos összesen 450 díjnyertes projekt szerzője, a tervei alapján több mint 140 ilyen beton költeménye készült. Ezek mesterien illeszkednek a környező természethez. Ám ezek a háború után megalkotott épületek kicsit azt a gondolatot sugalmazzák, hogy tervezőjük erődöket épít, elpusztíthatatlannak tűnő épületeket, mintha ez az otthona elhagyására kényszerített cipszer biztonságot akarna nyújtani a házak tulajdonosainak ebben a bizonytalan világban.
– fogalmazott a film október eleji pozsonyi bemutatásakor Ladislav Kaboš rendező. Broos számára azonban fontosak voltak az emberek is, nem csak az épületek. Ahogy a filmből is kitűnik, szerette megismerni azokat, akiknek épített.
– nyilatkozta egyszer Broos. És kimondott szavak nélkül beszél a film is, nem mozog a száj, nincsenek dialógusok, egy-egy mozdulat, szemvillanás, az izmok rezdülése utal csak az érzésekre, meg a belső monológok.
– mondta Boráros.
– mondta Boráros Imre, hozzáfűzve, Broos kivándorlóként a szakmájában megtalálta ugyan magát, de a lelevelezéseiből kitűnik, hogy mindvégig honvágya volt, és a sikerei ellenére megmaradt annak, aki volt: németnek.
Kaboš filmje azonban nemcsak művészi szempontból érdekes. Tágabb a jelentése. Érinti a német lakosság második világháború utáni kitelepítése még mindig tabunak számító témáját is, és felfedez az ország számára egy olyan itt született híres embert, akiről a közelmúltig szinte senki sem tudott.
A film érdekessége, hogy archívumokban őrzött lenyűgöző dokumentumokat mutat be, idéz az apjával és a szeretteivel folytatott hiteles levelezésekből.
– mondta Kaboš hozzáfűzve, a film erős tanúságtétel arról a nehéz társadalmi helyzetről, amellyel a kárpáti németeknek a második világháború után szembesülniük kellett. Azt is mutatja azonban, hogy a kemény munka és a kitartás valóra válthatja az álmokat.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2021/42. számában.
