2013. május 1., 11:42

40 éves Jankovics Marcell János Vitéze

BUDAPEST. Ma negyven esztendeje, azaz 1973. május 1-jén mutatták be először a János vitéz című, mai napig igencsak népszerű rajzfilmet.
Ki ne ismerné Petőfi Sándor örökbecsű klasszikusát, a János vitézt? És ki ne ismerné a műből készült leghíresebb adaptációt, azt az 1973-as rajzfilmet, mely Jankovics Marcell nevéhez köthető? - teszi fel a kérdéseket a starity.hu.

A mese ma ünnepli 40. születésnapját, hiszen annak idején az egyik legnagyobb magyar költő születésének 150. évfordulójára készült. Petőfi Sándor elbeszélő költeményének rajzfilmváltozatáról kevesen tudják, hogy többek között a népszerű brit csapatot, a Beatlest is megihlette. A mese szín-, illetve formavilágán erősen visszaköszön a gombafejűek 1968-as slágerének, a Sárga tengeralattjárónak videoklipje, valamint annak stílusa és motívumai.

Külön érdekesség, hogy a filmet, illetve annak vetítési jogait az amerikai Hanna Barbera rajzfilmstúdió is szinte azonnal megvásárolta, ám a Johnny Corncob munkacímen futó produkciót sosem mutatták be.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.