2024. május 3., 18:00

Vajon milyen 21 000 km-t kerékpározni? A somorjai Öllös Hanna elmeséli - VIDEÓ

Öllös Hanna és párja mindketten ökológusok, éppen ezért elhatározták, hogy Frankfurtból egészen Szingapúrig kerékpároznak azért, hogy felhívják a figyelmet a természetvédelem legfontosabb kihívásaira, bolygónk pusztuló sokféleségére, és megismerjék azokat a módszereket, amelyekkel a helyi közösségek őrzik saját természeti értékeiket. Ez mintegy 21 ezer kilométert jelentett, a stúdióban Öllös Hannával beszélgettünk. 

Február közepén értek haza a közel két évig tartó kalandtúráról. Ezalatt a két év alatt sok improvizációra, rengeteg bátorságra, még több lélekjelenlétre és kimeríthetetlen mennyiségű hitre volt szükségük. 

Hanna a stúdióban elmondta, amiért mentek, hogy feltérképezzék a természet állapotát, az valóban elkeserítő. Kizsákmányoltuk és zsákmányoljuk a természeti erőforrásokat, ezzel megállíthatatlan folyamatokat indítottunk el, amelyek súlyát még azért nem érzékeljük, mert a hatásuk csak később következik be. 

Az viszont kellemes meglepetésként érte, hogy mennyien a segítségükre siettek, mikor éppen bajba kerültek, vagy hányan nyitották meg előttük az ajtajukat, hogy ott töltsék az éjszakát. 

Lehet bízni az emberiségben. Ez tényleg visszaadta az emberiségbe vetett hitemet, abszolút. 

- tette hozzá Hanna, aki mindenkinek javasolná, hogy ha hitevesztett, induljon el, és az emberek segítségét kérve visszatér minden remény. 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.