Töprengés – egyedüli kincsem a magyar nyelvem
„Az anyanyelv fogalmán, használatán, hozzá fűződő érzésein nem gondolkodik az, akinek ez természetes és szabad” – így kezdődik Végh Brigitta Töprengés című esszéje. A bacsfai pedagógust a Csemadok Országos Elnöksége által meghirdetett pályázat ihlette a magyar nyelv iránti hűsége megvallására.
A magyar kultúra napján, a Galántai Városi Művelődési Központban megtartott ünnepi gála arra is jó alkalom volt, hogy a kitüntetések átadása mellett kihirdessék a második esszépályázat eredményeit is. A pályázatot három kategóriában hirdették meg, az esszék tárgya az anyanyelvhez és a szülőföldhöz való ragaszkodás, a nemzeti identitás kérdésköre, illetve a kisebbségi sors vállalása. A célok között szerepelt az is, hogy felhívják a figyelmet a kulturális szervezet szórványprogramjára.
– Matematika–testnevelés szakos tanár lett belőlem, aki szlovák iskolában tanított sok magyar gyereket. Hányszor láttam egykori magamat a szorongó magyar gyerekekben! Ahol tudtam, segítettem nekik, főleg az osztályomba járóknak. Ha másban nem is sikerült, kiálltam mellettük. Védelmeztem arra való jogukat, hogy a szünetekben használhassák anyanyelvüket…
Végh Brigitta azt is elmondta, hogyan került egyre mélyebb kapcsolatba az anyanyelvével. „Egy teljesen más típusú iskolába sodort az élet. Beteg, mozgásszervi gondokkal küszködő gyerekeket tanítottam. Először szlovákul. De egyre több magyar gyerek kezdte látogatni az intézeti iskolát és én magyarul szólhattam hozzájuk. És csodát éreztem! Visszajöttek a nyelvemre az édesanyámtól, nagymamámtól hallott dicsérő, buzdító szavak, s ezek mellett a nevelést segítő elmarasztaló szavak is. Természetes lett számomra az őszinte kommunikáció. Természetes lett számomra a tanítás lényege. A példamutatás, a kiállás, az otthonról hozott értékek átadásának útja és módja.”A saját gyerekeit természetesen magyar iskolába íratta.
A pályája felénél végre magyar tannyelvű iskolába kerülhetett. Ekkor felhasználhatta az édesanyjától örökölt tudását, a sok szép éneket, népdalt. Énekkört vezetett, így szerettette meg a gyerekekkel az éneklést, és irányította zenei ízlésük fejlődését. A zenén keresztül a gyerekekben kialakult a magyar közösséghez való tartozás tudata, egymás elfogadásának élménye.
– Én tudom, milyen az, amikor az álmok is idegen nyelven furakodnak az ember elméjébe! De megállítottam ezt a folyamatot. Ahhoz a kultúrához, hithez, érzésekhez kötődöm, amelyben felnőttem, amit édesanyám hagyott rám. Nekem ebben van a lángom, több kincsem nincs is nekem – vallja a díjazott.
Kiss Beáta, a Selye János Egyetem oktatója, a Csemadok szórványprogramért felelős elnökségi tagja elárulta, nehéz volt a sok, remek esszé közül kiválasztani a győztes pályázatot. A fődíjat idén annak a pályázónak adták, akinek a munkája igaz mélységgel, hiteles önvallomással fűszerezve „szíven üti”, megérinti az olvasókat és a hallgatóságot.
– foglalta össze a pályázat tapasztalatait Kiss Beáta a díjátadó ünnepség után, nem titkolva, hogy bár ismerte a szöveget, most is a hatása alá került.
Az idei volt a második évfolyam, amikor több felnőtt ragadott tollat, nem úgy, mint tavaly, amikor az általános iskolások voltak aktívabbak.
– magyarázta Kiss Beáta, aki úgy érzi, hogy az őszinte hitvallásnak mindig nagy hatása van a hallgatóságra, kiváltképp az ilyen nemzeti témákban, mint az anyanyelv védelme. Pontosan ebben a motiváló hatásukban látja az esszék értékét.
– Több fogalmazás is kitért arra, milyen érzés más nyelvű közegben élni, s abban megőrizni identitásukat, anyanyelvüket. Ezekben arra jutottak a szerzők, hogy igazából nem a küzdelem, a nehézség az erősebb érzés, hanem annak öröme, hogy milyen kincsnek is vagyunk a birtokában mi, magyarok. S ez a végkövetkeztetés valóban meglepő és örömteli – zárta beszélgetésünket Kiss Beáta.
A pályázaton kiemelt díjat kapott az első kategóriában induló tavalyi fődíjas, Bukovszky Borbála, a szentpéteri Kossányi József Alapiskola tanulója. Különdíjban részesült Csáky Gréta, az ipolysági Fegyverneki Ferenc Összevont Katolikus Iskola tanulója a második kategóriában, valamint a pozbai Mente Róbert, a barsi református egyházmegye világi főjegyzője a harmadik kategóriában.
Megjelent a Magyar7 2024/5. számában.
