2020. május 17., 10:00

10 éves volt az "Ahogy esik úgy puffan" improvizációs est

A sokak által jól ismert Beugró improvizációs játék nyomán létrejött Ahogy esik úgy puffan elnevezésű fergeteges improvizációs műsor idén már tíz éves. A több városban bemutatott estek során már számos neves felvidéki és magyarországi színész is megcsillogtatta tehetségét. Bár a szereplők az egyes játékokat ismerik, a konkrét feladatokkal akkor és ott, a színpadon találkoznak először. Így rögtönözve kell kitalálniuk, hogyan játsszák el az adott szituációt, melyből számtalan megmosolyogtató pillanat adódik. Nézzék velünk, hogy sikerült nekik!

Videó:  ma7, múzsa

Idén ünneplelte megalakulásának tizedik évfordulóját az Ahogy esik úgy puffan elnevezésű improvizációs játék, amelynek elindítása Benkő Géza színművész nevéhez fűződik.

A jubileumi estén Olasz István, Jókai Ágnes, Téglás Márton, Ollé Erik, Nagy László és Szabó Viktor szórakoztatta a közönséget, a játékot pedig Majorfalvi Bálint vezette. A sztárvendég Csuja Imre volt, aki nem először csatlakozott az úgynevezett felvidéki Beugró csapatához.

Az elmúlt évek során számtalan neves felvidéki és magyarországi színész fordult meg vendégként a játékban , mint például: Tóth Károly, Laboda Róbert, Rudolf Péter, Szabó Győző, Száraz Dénes, Béhr Márton, Kálloy Molnár Péter, Ficza István, Lengyel Tamás és még sorolhatnánk.

Olasz István, a műsor oszlopos tagja, riporterünknek elmondta, hogy bár a kezdetekkor volt bennük félelem, annak kapcsán, hogy hogyan fogadja majd a közönség a játékot, a visszajelzések azt bizonyítják, hogy van igény erre a típusú szórakoztatásra és érdemes folytatni a közös improvizálást.

A komáromi RÉV- A Magyar Kultúra Házában megrendezett jubileumi improvizációs játékra a Ma7 médiacsalád Múzsa című műsorának a stábja is kilátogatott, nézzék velünk az eseményről készített összefoglalónkat. Vírus ide, vírus oda, ami jó az jó.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.