Pozsonybeszterce

Záhorská Bystrica
településrész
magyar lakosság 1910
1%
17
magyar lakosság 2021
1%
45
Népesség: 4 559
Terület: 32,30 km²
Tszf. magasság: 175 m
Körzethívószám: +421 (0) 2
Irányítószám: 84106
Természeti tájbeosztás: Duna-Morva-medence, Belső-Bécsi-medence, Alsó-Morva-sík - Északnyugati-Kárpátok, Kis-Kárpátok, Bazini-hegycsoport 1918 előtti vármegye, járás, rang: Pozsony vármegye Pozsonyi járás kisközség

Pozsonybeszterce a Kis-Kárpátok (Bazini-hegycsoport) nyugati lábánál, a Besztercei-patak (Bystrický potok) völgyében, 175 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik, Pozsony központjától 13 km-re északnyugatra, Stomfától 4 km-re délre, Máriavölgy közvetlen déli szomszédságában. A legészakabbi fekvésű Pozsony városrészei közül. Határa északkelet felé messze benyúlik a Kis-Kárpátok erdőségei közé, nyugat felé pedig egészen a Morva-folyóig terjed. A településközponttól nyugatra az Erdőháti-alföld legdélebbi része, az Alsó Morva-sík 140-170 méteres magasságban fekvő síksága húzódik. A Kis-Kárpátok Pozsonybesztercétől keletre magasodó hegyvidékének fontosabb hegyei a Hrubá Pleš (334 m), a Cimbal (378 m), a Sekyl (422 m), a Hrabovina (434 m), a Stanisko (423 m) és a legkeletebbi fekvésű Besztercei-hegy (Bystrická hora, 439 m). Határa 139-472 méteres magasságban fekszik, legmagasabb pontját Pozsonybeszterce, Pozsonyborostyánkő és Szentgyörgy hármashatáránál találjuk. 2010-ben területének 46,6 %-a (1506 ha) volt erdő, 35 %-a (1132 ha) szántóföld és 5,9 %-a (190 ha) beépített terület. Áthalad rajta a Pozsonyt Holiccsal összekötő 2-es számú főút, az 1015-ös út köti össze Máriavölggyel (2,5 km), határán keresztülhalad a Pozsonyt Prágával összekötő D2-es autópálya és annak legnyugatabbi részén a Pozsonyt Jókúttal összekötő vasúti fővonal. Délnyugatról Dévényújfalu, délről Lamacs, délkeletről Pozsony-Újváros, keletről Récse pozsonyi városrészekkel, északkeletről Szentgyörgy, északról Pozsonyborostyánkő, Máriavölgy és Stomfa határolja. Délkeleti határának nagy része a Vödrici-patak (Vydrica) mentén húzódik, délnyugati határának egy részét (a dévényújfalui autógyárnál) az 505-ös út vonala alkotja. A városrész belterülete 1950 óta csaknem duplájára nőtt, a történelmi településmaghoz keletről és délről új, családi házas lakóövezetek épültek, ez a folyamat különösen az 1990-es évektől gyorsult fel a szuburbanizációval és a lakóparképítéssel (Strmý vŕšok, Pod vŕškami, Boháčky). Külterületi lakott helyei a Lamacs határánal található Plánky és az egykor malomként, ma lovasklubként működő Poľný Mlyn. Határának legnyugatabbi részén, a vasútvonal mentén található a Dévényitó (Devínske jazero) hétvégi házas településrész, melynek mintegy fele Pozsonybeszterce kataszteréhez tartozik, ugyanakkor teljes lakosságát Dévényújfaluhoz sorolják.

Közigazgatás

1972-ig önálló község, azóta Pozsony városrésze a Pozsony – IV. járás (1996-ig a IV. körzet) részeként. 1920-ig kisközségként Pozsony vármegye Pozsonyi járásához tartozott. Csehszlovákiához csatolása után végig a Pozsonyi /később Pozsony-vidéki/ járáshoz tartozott. 1939. márciusától 1945. áprilisáig a Szlovák Államhoz (Pozsony megye, Pozsony-környéki járás) része volt. 1950 után határának 11,9 %-át Dévényújfaluhoz csatolták (a mai autógyár területét és környékét, a Nad mlakou dűlőt), területe ezzel az 1921-es 36,67 km²-ről 32,30 km²-re csökkent.

Népesség

2011-ben 3395 lakosa volt, melynek 93,2 %-a volt szlovák nemzetiségű. A 16. században betelepített horvát lakossága a 19. századra beleolvadt a szlovák környezetbe. 1880-1940 között népessége csak lassan, mintegy egyötödével növekedett (1946 főről 2342 főre). A falusias jellegű településnek 1980-ban is csaknem ugyanannyi lakosa volt, mint 1940-ben, 1980-1991 között népességének egynegyedét elveszítette az elvándorlás következtében (a lakosság száma 2335 főről 1731-re csökkent), ezt a folyamatot az 1990-es években megkezdődő szuburbanizáció révén egyre gyorsuló növekedés váltotta fel 1991-2017 között több mint duplájára növelve a városrész népességét (3395 főről 5171 főre). Az 1991-2001 közötti időszak 20,5 %-os növekedési üteme az 2001-2011 közötti időszakban háromszorosára gyorsult (62,8 %-os gyarapodás, 2086 főről 3395 főre). A 2011-2017 közötti időszakban tovább gyorsult a növekedés üteme (52,3 %). 1921-ben még csaknem a teljes lakosság (99,8 %) római katolikus vallású volt, 2011-ben a római katolikusok a népesség 60,9 %-át, a felekezeten kívüliek 24,9 %-át, az evangélikusok pedig 3,1 %-át alkották. 2011-ben népsűrűsége 105,1 fő/km² volt, külterületei közül Plánkynak 75, Poľný mlynnek 3 állandó lakosa volt.

Történelem

Első írásos említése 1314-ból származik, ekkor Károly Róbert oklevelében megerősítette Tallespruni Ottót a falu birtokában. A Besztercei-patak menti földek már 13. századi okiratokban is szerepeltek (1208 Bistric, 1256 Bistrich), maga a falu is a patakról (melynek neve szláv eredetű, a „Bystrica” gyors folyású víz jelentésű szóból származik). Plébániáját már az 1332-es pápai tizedjegyzék említi, a falu ekkor a Szentgyörgyi és Bazini grófok birtokának számító borostyánkői uradalom része volt. 1515-ben egy része a máriavölgyi pálosok birtoka lett. 1529-ben az oszmán előrenyomulás elől menekülő horvátok telepedtek le a faluban (akárcsak a szomszédos Lamacsban és Dévényújfaluban). 1534-ben a 14. századi templom helyén felépítették új, Szent Péternek és Pálnak szentelt római katolikus templomát. 1542-ben a stomfai uradalomhoz tartozó birtokrészét Serédy Gáspár szerezte meg. Ebben az időben 63 egész és 26 fél jobbágytelke volt, 50 horvát és 33 szlovák család lakta. 1554-ben a mai Lipótmajor helyén még különálló faluként létezett Lipótfalva, ahol ekkor már csak 5 porta állt, közülük 4 a Héderváry családé volt. 1624-től 1752-től Lamacs is a besztercei plébániához tartozott. 1647-ben a község mezővárosi kiváltságokat nyert. 1684-ből ismert első pecsétje, mely templomának védőszentjeit ábrázolta és a városrész mai címerének is az alapja volt. A 18. század első felében Bél Mátyás leírásában, mint földművelő-kézműves falu szerepelt, melynek szőlőhegye is volt. A 18. század végétől lakossága elsősorban a közeli városok, Pozsony és Bécs piacára folytatott zöldségtermesztést, a falu különösen híres volt káposztatermesztéséről és az Erdőhát legnépesebb és leggazdagabb községei közé tartozott. 1803-ban kezdték új templomának építését, melyet 1834-ben szenteltek fel. 1805-ben Napóleon szász segédcsapatai haladtak át a községen. 1851-ben Fényes Elek monográfiájában agyag- és márgabányászatát, valamint vízimalmát is említi. 1866-ban az osztrák és porosz seregek között vívott lamacsi csata részben Pozsonybeszterce határában zajlott. 1868-tól a stomfai uradalom, melyhez Pozsonybeszterce is tartozott, a Károlyi grófok birtokába került. 1879-ben megalakult a településen a tűzoltóegylet. 1910-ben a helységnévrendezés során kapta a hivatalos, a vármegyei hovatartozásra utaló Pozsonybeszterce nevet, a korábban használt Beszterce helyett. 1920-ig Pozsony vármegye Pozsonyi járásához tartozott, ekkor Csehszlovákiához csatolták. 1936-1937-ben felépült az új iskola épülete. 1939. márciusától 1945. áprilisáig a fasiszta szlovák bábállamhoz tartozott. A 20. század második felében a község belterülete kelet felé terjeszkedett, egybeépítve Pozsonybesztercét és Lipótmajort. 1967-ben megalapították a sportlovak tenyésztésével foglalkozó Concordia szövetkezetet. 1972. január 1-jén a községet Pozsonyhoz csatolták. Az 1990-es években megkezdődött a szuburbanizáció során a folyamatos betelepülés Pozsonyhidegkútra, itt jött létre a főváros első zárt luxusnegyede (Strmý vŕšok). 1995-ben a Markíza kereskedelmi televízió központját Pozsonybesztercén építették fel. A 2000-es években újabb lakóparkok építése vette kezdetét (Pod Vŕškami, Boháčky).

Mai jelentősége

Pozsonybeszterce falusias jellegű, de rohamosan szuburbanizálódó városrész. A településen energetikai szakközépiskola, valamint szlovák tannyelvű alapiskola és óvoda működik. Határában található a pozsonyi krematórium is (Ferencmajoron). Szent Péternek és Pálnak szentelt római katolikus temploma 1803-1834 között épült barokk-klasszicista stílusban. Földszintes barokk plébániája 1737-ben épült, a népi építészet számos szép példáját maradt fent. Szakrális kisemlékekben a település és határa rendkívül gazdag, közülük legrégebbiek a templom közelében álló 1783-ban emelt kőkereszt és Szent Flórián szobra 1815-ből. A határának csaknem felét kitevő erdők a Kis-Kárpátok Tájvédelmi Körzet részét alkotják.