Perjése

A község a Gömör-Szepesi-érchegységhez tartozó Ratkói-hegység legdélebbi részén, a Vályi-dombság legészakabbi részén, erdős hegy- és dombvidéken fekszik, a Perjései-patak mentén, Rimaszombattól 9 km-re északkeletre. Mellékutak kötik össze Vámosbaloggal (4 km) és a Balogpádár-Rimaszombat mellékúttal (1,5 km). Határa 201-527 méteres tengerszint feletti magasságban (maga a falu 275 méteren) fekszik, mintegy háromnegyedét erdő borítja. Délről Zeherje, nyugatról Rimaszombat (felsőpokorágyi kataszter), északról Balogpádár, keletről pedig Vámosbalog községekkel határos.

A Besztercebányai kerülethez és a Rimaszombati járáshoz tartozó község. 1920-ig kisközségként Gömör-Kishont vármegye Feledi járásához (korábban Rimaszécsi járás) tartozott. Csehszlovákiához csatolása után 1949-ig a Feledi járáshoz tartozott, majd a Rimaszombati járáshoz csatolták. 1939-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz (Gömör-Kishont vármegye, Feledi járás). Területe az elmúlt száz év során több alkalommal változott kisebb mértékben (1910: 11,73 km², 1921-38: 11,56 km², 2011: 11,51 km²).

1880-ban 443, 1910-ben 414, 1921-ben 378, 1938-ban pedig 338, csaknem kizárólag magyar nemzetiségű lakosa volt. A periférikus fekvésű, kedvezőtlen mezőgazdasági adottságokkal rendelkező községnek már 1880-1938 között is folyamatosan csökkent a lakosságszáma, majd a 20. század második felében lakosságának csaknem felét elveszítette (1880-hoz képest 1991-re lakosságszáma 59,1 %-al csökkent). A folyamat 1991-2011 között megfordult, ebben az időszakban 47 %-os népességnövekedés (181 főről 266-ra) figyelhető meg. Ez alatt a 20 éves periódus alatt a magyar nemzetiségűek aránya 80,7 %-ról 47,7 %-ra csökkent, a szlovákoké ugyanakkor 18,2 %-ról 44,7 %-ra nőtt. A lakosság csaknem fele (48,4 %) a roma etnikumhoz tartozik. Az 1921-ben még túlnyomórészt evangélikus vallású községben (79,1 %) 2011-ben a lakosság 34,2 %-a volt római katolikus, 33,5 %-a pedig evangélikus vallású.

A Balog-nemzetség által a 11. században elfoglalt területen alakult ki a 13. század elején (korábban területét nyári legeltetésre használták). A falut 1323-ban „Peryese” alakban említik először, 1393-ban „Peryeze” néven Balog várának tartozéka. 1427-ben 17 portáját írták össze, lakói elsősorban magyarok voltak. A 16. században a Széchy család birtoka lett, a 17. században Murány várának uradalmához tartozott. A 16. században lakossága evangélikus hitre tért, egyike volt azon kevés magyar községnek, mely később sem vált reformátussá. A 17. század végén és a 18. század elején az átvonuló és itt elszállásolt hadak súlyos pusztításai miatt csaknem elnéptelenedétt, 1687-ben egyetlen ekés jobbágy és 16 nincstelen zsellér élt a községben. Az 1709-10-es pestis 105 áldozatot szedett a faluban. 1754-ben említik először a források fából készült templomát. 1828-ban 71 házában 567 lakos élt, akik mezőgazdasággal, gyümölcs- és szőlőtermesztéssel foglalkoztak. 1920-ig Gömör-Kishont vármegye Feledi járásához tartozott, 1938-45 között visszacsatolták Magyarországhoz. Mezőgazdasági szövetkezete 1957-ben alakult. Túlnyomó magyar többségét még 1991-ben is őrizte, a 20. század végére azonban lakossága részben kicserélődött, a magyarok 2011-ben már csak relatív többséget alkotnak, a lakosság csaknem fele a roma etnikumhoz tartozik.

Evangélikus temploma klasszicista stílusban épült 1838–42 között épült egy korábbi fatemplom helyén.