Kóvár

Koláre
község
magyar lakosság 1910
97%
525
magyar lakosság 2021
73%
178
Népesség: 262
Terület: 5,31 km²
Tszf. magasság: 145 m
Körzethívószám: +421 (0) 47
Irányítószám: 99109
Természeti tájbeosztás: Északnyugati-Kárpátok, Nógrádi-medence, Balassagyarmati-medence 1918 előtti vármegye, járás, rang: Hont vármegye Ipolynyéki járás kisközség

A község a Balassagyarmati-medence részét alkotó Középső Ipoly-völgy kistájon, az Ipoly jobb partjának közelében, az 527-es (Ipolyság-Nagykürtös) út mentén fekszik, Ipolyságtól 22 km-re keletre, Balassagyarmattól 7 km-re nyugatra, Nagykürtöstől 25 km-re délnyugatra. Határának túlnyomó része mezőgazdaságilag művelt terület. Nyugatról Kiscsalomja, északról Ipolyharaszti, keletről Tótgyarmat és Balassagyarmat, délről pedig Ipolyszög határolja. Déli határát és keleti határának egy részét (mely egyben államhatárt is alkot Szlovákia és Magyarország között) az Ipoly-folyó alkotja. Északkeleti határa (mely a Csehi-patak mentén húzódik) Hont és Nógrád vármegyék történelmi határát alkotja.

Közigazgatás

A Besztercebányai kerülethez és a Nagykürtösi járáshoz tartozó község. 1920-ig kisközségként Hont vármegye Ipolynyéki járásához tartozott. Csehszlovákiához csatolása után 1923-1960 között a Kékkői járáshoz tartozott, majd annak megszüntetése után 1960-ban a Losonci járáshoz, 1968-ban pedig a Nagykürtösi járáshoz csatolták. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz (Nógrád vármegye, Balassagyarmati járás). 1920-ban a trianoni határ megvonásával területének 43,9 %-át (az Ipolyon túlra eső határrészt, 4,02 km²) elveszítette (az elcsatolt területen Újkóvár néven alakult község 1926 óta Balassagyarmathoz tartozik). 1921 óta területe 5 %-al (5,14 km²-ről 5,31 km²-re) gyarapodott.

Népesség

1910-ben 539, 1921-ben 535, 1938-ban pedig 508, túlnyomórészt magyar nemzetiségű lakosa volt, a szlovákok aránya 1921-ben 9,5 % volt. 1945 után magyar lakosságának mintegy egyötöde elmenekült a tervezett kitelepítés hírére. A község 1938-1991 között népességének egyharmadát elveszítette, majd 1991-2011 között további 20,2 %-os népességcsökkenés figyelhető meg (341 főről 272-re). A lakosság többsége (69,9 %) magyar nemzetiségű, a szlovákok aránya 1991-2011 között több mint duplájára nőtt (11,1 %-ról 25,7 %-ra). A község lakossága túlnyomórészt római katolikus vallású (94,5 %).

Történelem

A mai települést 1247-ben "Koar" alakban említik először. 1290-ben "Kuari", 1299-ben "Kouar", 1328-ban "Koary", 1338-ban "Koar" alakban szerepel a korabeli forrásokban. A falu kezdetben a Hont-Pázmány nemzetség birtoka volt. 1303-tól Kóváry Miklós a birtokosa, a család a 18. századig maradt birtokos a községben. Egy 1244-es oklevél szerint határában egykor kis vár állott, melyet "Haradissa Castrum" néven említenek. 1425-ben említik a falu Szent Miklós kápolnáját, majd 1526-ban plébániája is szerepel írott forrásban. A falu birtokosai egykor a Murányi, Kubinyi és Prónay családok voltak. Később a Géczyek, Dubraviczkyek, Ebeczkyek szerepelnek a nagyobb birtokosok között. 1715-ben 7, 1720-ban 17 háza volt. 1828-ban 75 házában 450 lakos élt, akik mezőgazdasággal, szőlőtermesztéssel foglalkoztak. A trianoni békeszerződésig Hont vármegye Ipolynyéki járásához tartozott. A trianoni békeszerződés 1920-ban Csehszlovákiához csatolta. Határának az Ipoly bal partjára eső része azonban magyar birtok maradt és Újkóvár néven önálló községgé alakult, melyet 1926-ban Balassagyarmathoz csatoltak. Kóvár 1938 és 1945 között átmenetileg ismét Magyarországhoz tartozott. 1944 decemberében a német csapatok felrobbantották a kóvári Ipoly-hidat. Beneš-dekrétumok általi jogfosztottság miatt 1946-ban lakosságának fele a befagyott Ipolyon keresztül, ingóságaival együtt Magyarországra menekült. Később sokan visszatértek szülőfalujukba, de Kóvár lakosságának egyötöde végleg Magyarországon telepedett le.

Mai jelentősége

A községben sem alapiskola, sem óvoda nem működik. Szent Miklósnak szentelt római katolikus temploma 1899-ben épült neobraokk stílusban. A klasszicista stílusú Kubinyi-kúria falán emléktáblát helyeztek el a kóvári születésű Kubinyi Ferenc emlékére.