Kistoronya

A község a Zempléni-szigethegység (Zempléni-rögök) vulkanikus eredetű hegyvidékének nyugati lábánál fekszik, a Ronyva-völgy peremén, 170 méteres tengerszint feletti magasságban, Sátoraljaújhelytől 9 km-re északkeletre, Tőketerebestől 26 km-re délre. Mellékutak kötik össze Nagytoronyával (1,5 km), valamint a 79-es (Újhely-Tőketerebes) országúttal (2,5 km). Határának több mint felét szőlők és gyümölcsösök, mintegy egyharmadát pedig erdő borítja. Északról Kistoronya, északnyugatról Csörgő, nyugatról Alsóregmec, délről Újhely és Bári, keletről Csarnahó, északkeletről pedig Céke községekkel határos. Nyugati határát (mely egyben államhatárt képez Szlovákia és Magyarország között) a Ronyva-patak alkotja.

A Kassai kerülethez és a Tőketerebesi járáshoz tartozó község. 1920-ig kisközségként Zemplén vármegye Sátoraljaújhelyi járásához tartozott. Csehszlovákiához csatolása után 1949-ig a Gálszécsi járáshoz, majd a Tőketerebesi járáshoz tartozott. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz (Zemplén vármegye, Sátoraljaújhelyi járás). 1964-ben a szomszédos Nagytoronyával egyesítették Toronya („Tŕňa“) néven, 1990-ben vált újra önálló községgé. Területe (9,81 km²) az elmúlt száz év során csak minimális mértékben változott (1910, 1921: 9,79 km²).

Kistoronya a szlovák-magyar nyelvhatáron fekszik. 1910-ben 567, 1921-ben 615, 1938-ban pedig 747, túlnyomórészt magyar nemzetiségű lakosa volt, de számottevő szlovák kisebbség is élt a községben (1910-ben 6,5 %, 1921-ben 17,7 %). A 20. század második felében népességének több mint egyharmadát elveszítette, majd 1991-2011 között további 9 %-os népességszámcsökkenés figyelhető meg (479 főről 436-ra). 1945 után szlovák többségű községgé vált (1961-ben a lakosság alig 7,9 %-a vallotta magát magyarnak). 1991-2011 között a magyar nemzetiségűek aránya ötödére esett vissza (31,5 %-ról 6,2 %-ra) elsősorban az asszimiláció és az elöregedés miatt, a szlovákok aránya pedig 68,3 %-ról 89,7 %-ra növekedett. Az asszimiláció mértékét mutatja, hogy a magyar anyanyelvűek aránya (23,2 %) több mint háromszorosa a magyar nemzetiségűeknek. A lakosság 7,9 %-a a roma etnikumhoz tartozik. Vallási megoszlása rendkívül változatos: 1921-ben a legnépesebb felekezet még a református volt (45,5 %), 2011-ben a lakosság 33,7 %-a volt római katolikus, 28,2 %-a református, 17,4 %-a görög katolikus, 7,1 %-a pedig jehovista. 1944-ig népes izraelita közösség is élt a községben (1921-ben a lakosság 8,8 %-át alkották).

A falu egyes források szerint már a 11. században létezett. 1221-ben "Thurul" néven szerepel elsőként írásos forrásban. 1221-ben II. András király pálos kolostort alapított itt, amely azonban a tatárjárásban elpusztult. A század második felében az Usz és a Tolcsvay családok birtoka volt, majd a század végén az Emődy családé. 1321-ben Micz bán utódai a Bacskó melletti Purustyán váráért cserélték el. Kistoronya (Kysthoronya) néven csak 1392-ben szerepel először. 1380-ban Perényi Miklós birtoka lett, majd a Csire és Debrő családoké. A 15. század elején Toronyai-, Csicseri-, Fodor-, Upori- és a Pálóczi-családok tulajdona, majd a század második felében a Bacskai, Tárkányi, Ernuszt és Nyársapáti családé. A 16. században több birtokosa is volt. 1530 körül Drágffi Gáspár birtokos áttért a protestáns hitre, s vele a község lakossága is. 1567-ben a tatárok rajtaütöttek a falun és felégették. 1600-ban 33 portája volt, Zemplén népesebb települései közé tartozott. 1660 júliusában a császári hadsereg fosztotta ki a falut, 1663-ban pestisjárvány pusztított. 1720-ra portáinak száma 19-re csökkent. 1735-ben 13 lakott és 35 lakatlan portája volt. A 18. században a Trautson-család birtoka lett, majd a kincstár tulajdona. Később a Pethő-, Sennyey-, Bretzheim-, Fischer-, és Lónyay-családnak volt itt birtoka. 1787-ben 87 házában 374 lakos élt. 1828-ban 48 háza és 372 lakosa volt. 1831-ben kolerajárvány pusztított, lakói részt vettek a koleralázadásban. 1884-ben és 1904-ben a falu leégett. 1920-ig Zemplén vármegye Sátoraljaújhelyi járásához tartozott. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz. 1944 nyarán zsidó lakosságát (1938-ban 16 fő) koncentrációs táborba hurcolták. 1945 után a magyar nyelvű oktatás megszűnt a községben és később sem állt helyre, ez hozzájárult a lakosság rohamos asszimilációjához. 1964-ben a szomszédos Nagytoronyával egyesítették, 1990-ben vált újra önálló községgé.

Az intenzív szőlőtermesztéséről híres község a Tokaji-borvidék Szlovákiához tartozó részének központja. Szőlészeti és borászati kutatóintézetét 1951-ben alapították. A községben szlovák óvoda található. Református temploma 1656-ban épült reneszánsz stílusban egy 13. századi gótikus stílusú templom romjain. A Rákóczi-kastélyt a 17. században a középkori pálos monostor alapjaira építették.