Kelenye
A község a Balassagyarmati-medence részét alkotó Középső Ipoly-völgy kistájának északi peremén, a Korponai-erdő erdős, vulkanikus eredetű fennsíkjának déli lábánál fekszik, Balassagyarmattól 24 km-re nyugatra, Ipolynagyfalutól 5 km-re északnyugatra, Palásttól 11 km-re délkeletre. Határának mintegy egyharmadát erdő borítja. A Palástot Ipolynagyfaluval összekötő mellékút halad át a községen. Nyugatról Ipolyfödémes, délről Ipolyszécsényke, keletről Ipolynyék, északról pedig Magasmajtény községekkel határos. Határának északi része a Korponai-fennsíkra nyúlik fel (Ökör-hegy, 497 m).
A Besztercebányai kerülethez és a Nagykürtösi járáshoz tartozó község. 1920-ig kisközségként Hont vármegye Ipolynyéki járásához tartozott. Csehszlovákiához csatolása után 1923-1949 között a Korponai járáshoz, 1949-1960 között pedig ismét az Ipolysági járáshoz tartozott, majd annak megszüntetése után 1960-ban a Losonci járáshoz, 1968-ban pedig a Nagykürtösi járáshoz csatolták. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz (Bars-Hont k.e.e. vármegye, Ipolysági járás), ebben az időszakban Magasmajténnyel közös határa államhatárt alkotott Magyarország és Szlovákia között. Területe (7,21 km²) az elmúlt száz év során csak minimális mértékben változott (1910-38: 7,23 km²).
Kelenye a szlovák-magyar nyelvhatáron fekszik. 1910-ben 503, 1921-ben 525, 1938-ban pedig 532, csaknem kizárólag magyar nemzetiségű és római katolikus vallású lakosa volt. 1938-1991 között népességének több mint egyharmadát elveszítette (34,4 %), majd 1991-2011 között további egynegyedét (26,3 %, 403 főről 297-re). Magyar többségét mindvégig megőrizte (2011-ben 90,9 %), a szlovák nemzetiségűek aránya 1991-2011 között 4,7 %-ról 7,4 %-ra nőtt. A lakosság 97,6 %-a római katolikus vallású.
A falu nevének elsődleges helyneve szláv eredetű , értelme: „ juharfáknál lakók“. Első okleveles említése 1257-ben fordult elő Kelenen alakban. A Történeti összefoglaló helységnévtár a falu magyar, német és szlovák névváltozatait közli 1773-tól 1913-ig. Ezek a következők: Kelenye, Kleinen, Klenanky. Az Urbárium arról tájékoztat, hogy a falunak szőlőhegye tűzre való fája, gyümölcsöse „ elég vagyon“ , ezenkívül van „ két rendbéli malma“ is. A falunak 1715-ben 7 adózója volt. 1720-ban 10 volt az adózók száma. 1828-ban 62 házában 371 lakos élt, akik főként mezőgazdasággal, szőlőtermesztéssel, állattartással foglalkoztak. A főúttól távolabb eső zárt település a századforduló táján, sőt még a világháború előtt is csaknem teljesen önellátó volt. Lakói maguk termelték és állították elő többek között az építkezéshez, ruházkodáshoz szükséges nyersanyagot, a faluban kútásók, kosárfonók, szakajtókészítők és más fúró-faragó emberek egyaránt éltek. Az 1900. évi népszámláláskor Kelenyén 431 lakost írtak össze. Közülük 125 kereső a mezőgazdaságból tartotta fenn magát és családját. Az iparban mindössze tizen, a közszolgálatban ketten dolgoztak. Akadt még 24 napszámos és 5 házi cseléd, 24 birtokos és bérlő, 1 tisztviselő, 28 cseléd és 52 tizenhat éven felüli munkás. Önálló iparral hatan foglalkoztak, s nyilvántartottak még 1 szabót, 3 cipészt, illetve csizmadiát és 2 vendéglőst. A század elején kiadott Borovszky-monográfia a falu XVIII. századi nemesei közül említi a Szmrecsányiakat és a Kubinyiakat, de birtokolta a falut a Luka és a Csáky-Pallavicini család is. Az utóbbiak „csinos kastélyt“ építettek ide. A falu utolsó birtokosa a zsidó származású Glück Béla volt. Családjukat a második világháború koncentrációs táborba hurcolták. 1920-ig Hont vármegye Ipolynyéki járásához tartozott, majd 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz. 1951-ben alakult meg a földműves-szövetkezet. Alapiskolját a rendszerváltás után egyházi működtetésben újjáindították, de az 2010 után megszüntette működését.
Az elöregedő, gyorsan csökkenő lakosságú községben magyar nevelési nyelvű óvoda működik. Mindenszenteknek szentelt római katolikus temploma a 17. század végén épült barokk stílusban, falumúzeuma 2005-ben létesült.
