Illésháza

A község a Kisalföldön, a Felső-Csallóköz északi részén, Somorjától 17 km-re északkeletre, Dunaszerdahelytől 24 km-re északnyugatra fekszik a Kis-Duna közelében. A négy településből álló község központja Illésházán van. Az 510-es út áthalad a községen, itt keresztezi a Kis-Dunát és Dunahidas (17 km), valamint Diószeg (18 km) felé teremt összeköttetést. Mellékutak kötik össze Léggel (10 km) és Csenkével (4 km). Nyugatról Nagymagyar, délnyugatról Csenke, délről Lég, délkeletről Vittény, keletről Sárrét, északról Jóka községekkel határos. Északi határának nagy részét a Kis-Duna alkotja, de területe egy helyen átnyúlik a folyótól északra is (Sorják).

A Nagyszombati kerülethez és a Dunaszerdahelyi járáshoz tartozó község. 1960-ban alakult, Tonkháza, Illésháza és Bélvata egyesítésével Nový Život néven. Kismagyart még 1940-ben csatolták Tonkházához a magyar közigazgatásban. 1920-ig valamennyi elődközsége Pozsony vármegye Somorjai járásához tartozott, majd a csehszlovák közigazgatásban is a Somorjai járáshoz, mely a község megalakulásának évében, 1960-ban szűnt meg, ekkor Illésháza a Dunaszerdahelyi járáshoz. 1938-1945 között elődközségeit visszacsatolták Magyarországhoz (Komárom vármegye, Somorjai járás). A község 22,48 km²-es területe 4 kataszteri területre oszlik: Illésháza (12,13 km²), Tonkháza (3,78 km²), Bélvata (4,06 km²), Kismagyar (2,51 km²). 1921-hez képest (a 4 község összterülete ekkor 30,77 km² volt) területe egynegyedével csökkent, csak Illésháza katasztere maradt változatlan. Az elcsatolt területek nagy része az 1951-ben önállósult Vitény községhez került (Tonkházától és Vajasvatától).

1921-ben az elődtelepüléseknek összesen 1681 lakosa volt, ez a szám 1939-ig egyötödével növekedett. A rendszerváltásig kismértékű csökkenés figyelhető meg, majd 1991-2011 között 13 %-os növekedés, mely az ezredforduló után a betelepüléssel párhuzamosan felgyorsult. A faluba először a második világháború utáni belső telepítések során költöztek szlovák telepesek, arányszámuk a rendszerváltás után nőtt meg nagymértékben, 2011-ben már az össznépesség 23,8 %-át alkották. A községben igen jelentős a roma etnikumhoz tartozók aránya (20,9 %). A lakosság túlnyomó többsége (85 %) a 18. századi ellenreformáció óta hagyományosan római katolikus vallású.

A községet alkotó négy falu mindegyike a 13. században keletkezett, valamennyi nemesi birtok volt (az Illésházy, Batthyány, Esterházy családnak és Werbőczy Istvánnak voltak itt birtokai). A község határában lévő dűlők Serháza, Szentpéterfölde, Salamon nevei régi elpusztult községek voltak. Salamon az Illésházyak, Serházháza pedig az Eszterházyak ősi fészke volt. Eszterháza első okleveles említése 1464–ből származik Esterháza alakban. Szentpéterfölde első írásos említése 1469-ből származik. Templomát 1390-ben említik, még a 17. században Illésháza része lett. Illésházáról az első okleveles említés „Altolutoljafeuld” alakban 1238-ból származik. 1353-ban Elyasvata alakban említik. Az Illésházy család ősi fészkeként megerősített kastélyt is építettek itt, amelyet a 16. század végén újjáépítettek. A Rákóczi-szabadságharcban a falu csaknem teljesen elpusztult. Régi templomát 1780-ban átépítették és kibővítették, ide temetkeztek az Illésházyak 1838-ig, a család kihalásáig. Az Illésházyak birtokait a 19. században a Batthyány család örökölte. 1945. július 19-én Daniel Okáli parancsára a Somorján állomásozó 17. csehszlovák gyalogezred egyik szakasza bevonult a községbe, s helybéli magyarokat kényszermunkára hurcoltak el. Az 1960-as községegyesítés után szövetkezeti községgé vált, a helyi EFSz-nek fénykorában 350-370 tagja volt. A szövetkezet és a pozsonyi cérnagyár fióküzeme (ez utóbbit külföldi befektető vette át) ma is működik. Lakóinak egy része a közeli Pozsony üzemeiben talált munkát. 1990 után több jelentős vállalkozás létesült a községben, többek között egy húsüzem és egy ajtókat, ablakokat, redőnyöket gyártó vállalkozás.

A község magyar tanítási nyelvű alapiskolával (Illésházy István Alapiskola) és két óvodával rendelkezik. Illésháza római katolikus (Szt. Péter és Pál-) temploma a 15. században gótikus, kálváriája a 18. század közepén barokk, kápolnája 1873-ban neoklasszicista stílusban épült. Kismagyaron a Pálffy-kastély a 18. században épült klasszicista stílusban.