Felsőrás
A község a Gömöri-medence keleti részén, a Vályi-dombság keleti lábánál, a Rási-patak völgyében fekszik, Tornaljától 11 km-re északnyugatra. Felsőrás zsákfalu, közúton csak az 532-es (Beje-Jolsva-Nagyrőce) útról Lőkösnél (3,5 km) elágazó mellékúton közelíthető meg. A 3 km-e északnyugatra fekvő Alsófaluval mezőgazdasági út köti össze. Határának mintegy felét erdő borítja. Délről Gömörmihályfalva, délkeletről Otrokócs és Lőkös, északkeletről Gömörfalva, nyugatról Alsófalu, nyugatról pedig Alsóvály és Felsővály községekkel határos.
A Besztercebányai kerülethez és a Nagyrőcei járáshoz tartozó község. 1920-ig kisközségként Gömör-Kishont vármegye Tornaljai járásához tartozott. Csehszlovákiához csatolása után 1960-ig a Tornaljai járáshoz, 1960-1996 között a Rimaszombati járáshoz tartozott, 1996-ban a Nagyrőcei járáshoz csatolták. 1938-45 között visszacsatolták Magyarországhoz (Gömör-Kishont vármegye, Tornaljai járás). Területe (9,11 km²) az elmúlt száz év során nem változott.
1910-ben 283, 1921-ben 243, 1938-ban pedig 288, csaknem kizárólag magyar nemzetiségű lakosa volt. A 20. század második felében jelentős népességcsökkenésen ment keresztül, 1938-1991 között lakosságszáma 44,8 %-al csökkent, majd 1991-2011 között további 22,6 %-al (159 főről 123-ra). Egyike a járás legritkábban lakott községeinek (13,5 fő/km²). Túlnyomó magyar többségét (2011-ben 93,5 %) napjainkig megőrizte, a szlovákok aránya 4,9 %. Felsőrás hagyományosan református többségű község, 2011-ben lakosságának 70,7 %-a volt református, 22 %-a pedig római katolikus vallású.
A Rás-völgyet a 11. században foglalták el a királyi vár kötelékében álló magyarok, maga Rás falu a 12. században alakult ki. Az Árpád-korban Rás királyi várföld néven szerepelt, elsőként 1266-ban említik oklevelek (Raas). Később a Jolsvafői Tekes-család birtoka, majd 1296-ban a völgy felét átengedték a Hanvayaknak. Ebből alakult ki 1334-ben Alsórás (ekkor a két falu Keethraas néven szerepel, Alsórást külön 1479-ben említik), mely később is a Hanvák kezén maradt. Felsőrás volt a völgy központja, Boldogságos Szűz tiszteletére szentelt kápolnáját a 14. század elején építették a turócmelléki nemesek, 1345-ben már külön plébánosa is volt. Alsórás a középkor végén hanyatlásnak indult, a török hódoltság idején pedig elnéptelenedett, faluként 1620-ban említik utoljára, később már csak puszta. A két falu lakói a 16. században reformátusok lettek. 1549-ben a Bebek család birtoka volt, melynek 8 portával adózott. A 17. században a középbirtokos Fuló és más családok kezébe került, akik elősegítették a lakosság helyben maradását, így a korra jellemző néphullámzás elkerülte a falut. 1773-ban 24 család élt itt, valamennyien a már a 16. században itt élt jobbágynemzetségek leszármazottai. 1828-ban 36 háza és 279 lakosa volt, akik főként mezőgazdasággal foglalkoztak. 1920-ig Gömör-Kishont vármegye Tornaljai járásához tartozott. 1938-45 között visszacsatolták Magyarországhoz. A község határában található Bozókházi völgy elnevezése egy középkori település, Bozókháza nevét őrzi. Otrokócs határából vált ki a 14. század elején, a nemesi falvak sorába tartozott. Nevét a szláv eredetű Ottrokocs-nemzetség Bozók nevű családjáról kapta, mely itt építette fel nemesi gazdaságát és kúriáját. 1395-ben említik először írásos források. A falu lakossága a 15. században teljesen magyar volt. A második nagy török megszálláskor pusztult el, 1651-ben még szerepel a forrásokban, 1662-ben már lakatlan. Később határát Otrokócs és Alsórás között osztották fel.
Felsőrás periférikus helyzetű, gyorsan csökkenő népességű, elöregedő település. 1309-ben gótikus stílusban épült református temploma értékes műemlék, festett famennyezete 1786-ban készült. Alsóráson reneszánsz stílusú régi nemesi kúria található.
