Egeg
A község az Ipolymenti-hátság dombvidékének keleti részén, a Selmec-patak mentén, a Nádas-patak torkolatánál fekszik, a 66-os főút (Zólyom-Ipolyság szakasz) mentén, Ipolyságtól 13 km-re északnyugatra, Korponától 30 km-re délnyugatra. Határa dombos, túlnyomórészt mezőgazdaságilag művelt terület, melynek egynegyedét erdő borítja. Délnyugatról Szántó és (rövid szakaszon) Dalmad, délről Felsőszemeréd és (rövid szakaszon) Kistompa, keletről Szalatnya, északról pedig Hontmarót és Gyűgy határolja.
A Nyitrai kerülethez és a Lévai járáshoz tartozó község. 1920-ig kisközségként Hont vármegye Ipolysági járásához tartozott. Csehszlovákiához csatolása után 1923-1949 között a Korponai járáshoz, 1949-1960 között pedig ismét az Ipolysági járáshoz tartozott, majd annak megszüntetése után 1960-ban a Lévai járáshoz csatolták. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz (Bars-Hont k.e.e. vármegye, Ipolysági járás), ebben az időszakban határközséggé vált, északi határa államhatárt alkotott Magyarország és Szlovákia között. Mai területe (14,40 km²) 1949 után alakult ki, amikor a korábban Felsőszemerédhez tartozó Királyfiát és Királyfiapusztát Egeghez csatolták (1957-ben), ugyanakkor Gesztence egy részét Egegtől Gyűgyhöz csatolták át (1972-ben). Összességében 1938-hoz képest 16,8 %-al (2,07 km²) gyarapodott területe.
Egeg a szlovák-magyar nyelvhatáron fekszik. 1910-ben 597, 1921-ben 582, 1938-ban pedig 640, túlnyomórészt magyar nemzetiségű lakosa volt, a szlovákok aránya 1921-ben 10,5 %, 1930-ban 20,2 % volt. Magyar többségét 1945 után megőrizte (1961 - 59,4 %), de 1991-re már szlovák relatív többségűvé vált. 1991-2011 között a magyar nemzetiségűek aránya 48,9 %-ról 41,2 %-ra csökkent, a lakosság többsége (55,4 %) már szlovák nemzetiségű. A romák aránya 11,1 %. A túlnyomó többség (91,4 %) római katolikus vallású.
Írott forrásban 1245-ben említik először. A település már a középkorban fontos utak találkozásánál feküdt, így vámja és városi rangja is volt. A vám a 14. század végéig a sági konvent birtokában volt. 1275-ben IV. László király a pusztuló falut rendeletével az adófizetés és katonai beszállásolás terhe alól fölmentette. A század végén telepítések révén a község újra benépesül. A 14. század első évtizedeiben ismét virágzó községi élet színtere: a község plébánosát a pápai tizedszedők 1332–1337. évről szóló jegyzéke jelentős tizedadóval tünteti fel. 1465-ben vásárszabadalmat kap Mátyás királytól, ám a török megjelenése egyszeriben véget vet virágzásának: Egeg másfél évszázadig nyögte a török uralmat. Az 1552-es palásti csata előtt itt vert tábort a Teuffel generális vezette császári és királyi sereg. A falu neve Tinódi Lantos Sebestyén Ördög Mátyás veszedelméről szóló históriájában is olvasható. A török kiűzése után I. Lipót jóvoltából a jezsuita rend birtokába kerül, Mária Terézia 1776-ban azonban a besztercebányai püspökség javadalmai közé sorolja. 1938-től 1945-ig Bars és Hont vármegye részeként ismét magyar fennhatóság alá, az új szlovák-magyar határ mellé került. A II. világháború után sok magyar családot kitelepítettek, helyükbe szlovákok költöztek be. Királyfia a Királyfiai család ősi birtoka volt, de a hódoltság időszakában elpusztult. A lakatlan települést a 18. században a Földváry család telepítette be újra, akik nagy kastélyt építettek ide. A kastély később a Coburg, a Zmeskall, majd a Migazzi család tulajdona lett, végül 1944-ig a Horn családé volt.
A mezőgazdasági jellegű községben szlovák óvoda működik. Szent Péternek és Pálnak szentelt római katolikus temploma eredetileg gótikus stílusban épült 1260-ban, mai barokk alakját 1744-ben nyerte el. A Királyián található, klasszicista stílusú Földváry-Oberndorf kastély 1763-ban épült.
