Csarnahó

A község a Zempléni-szigethegység (Zempléni-rögök) vulkanikus eredetű hegyvidékének nyugati lábánál fekszik, a Ronyva-völgy keleti peremén, 175 méteres tengerszint feletti magasságban, Sátoraljaújhelytől 11 km-re északkeletre, Tőketerebestől 28 km-re délre. A Borsit (6 km) Cékével (7 km) összekötő országútról leágazó 1 km-es bekötőúton közelíthető meg. Határa északon a Zempléni-szigethegység közepéig nyúlik, itt található legmagasabb pontja is (Mézes, 430 m). Határának mintegy felét erdő borítja, kiemelkedően magas a szőlők és gyümölcsösök aránya is. Nyugatról Kistoronya, délről Bári, délkeletről Szőlőske, keletről pedig Céke községekkel határos.

A Kassai kerülethez és a Tőketerebesi járáshoz tartozó község. 1920-ig kisközségként Zemplén vármegye Sátoraljaújhelyi járásához tartozott. Csehszlovákiához csatolása után 1949-ig a Gálszécsi járáshoz, 1949-1960 között pedig a Királyhelmeci járáshoz tartozott, majd a Tőketerebesi járáshoz csatolták. 1938-1945 között visszacsatolták Magyarországhoz (Zemplén vármegye, Sátoraljaújhelyi járás). Területe (6,16 km²) az elmúlt száz év során nem változott.

Csarnahó a szlovák-magyar nyelvhatáron fekszik. 1910-ben 435, 1921-ben 462, 1938-ban pedig 485, csaknem kizárólag magyar nemzetiségű lakosa volt. A 20. század második felében népességének csaknem felét elveszítette, majd 1991-2011 között további egyötödét (lakosságszáma 268 főról 208-ra csökkent). Csarnahó elöregedő, gyorsan csökkenő népességű település, de magyar többségét napjainkig megőrizte. 1991-2011 között a magyar nemzetiségűek aránya 78,4 %-ról 64,9 %-ra csökkent, a szlováké pedig 20,9 %-ról 34,6 %-ra nőtt. A magyar anyanyelvűek aránya 77,9 %. A lakosság túlnyomó többsége (76,9 %) református vallású.

1298-ban "Chenohou" néven említik először, majd 1475-ben Csarnazo néven a Rozgonyi-család birtokaként szerepelt. A 16. század elején Pálóczi Imre birtoka, majd a sárospataki klarissza kolostorhoz tartozott. 1530-ban Perényi Péter kiűzte az apácákat. 1557-ben 6 portával adózott. A század második felében királyi engedéllyel a Wiczmándy és Torda családok kapták meg az egykori apácabirtok egy részét. 1578-ban a sárospataki uradalomhoz csatolták ezt a részt, a másik előbb a Bánffy, majd az Eödönffy, Dobó, Gerendy és Czékey családok voltak a birtokosai. Lakossága a 16. században református hitre tért, fatemplomáról az első forrás 1600-ból számol be. 1663-ban pestisjárvány pusztított a faluban. 1715-ben szőlőhegye és 15 háztartása volt. 1787-ben 69 házában 386 lakos élt. 1828-ban 53 háza és 397 lakosa volt. 1831-ben a kolera pusztított a faluban. Lakói szőlőtermesztéssel, mezőgazdasággal és gyümölcstermesztéssel foglalkoztak, különösen híres volt cseresznyéjéről. A 19. század végén Wallis Gyuláné volt itt a legnagyobb birtokos. Az önkéntes tűzoltó egyesületet 1890-ben alapították. 1920-ig Zemplén vármegye Sátoraljaújhelyi járásához tartozott. 1927-ben a település leégett. 1938 és 1945 között ismét Magyarországhoz tartozott. 1942-ben a Gyopáros hivatalos nevet kapta. 1970-ben még 420 lakosa volt, ezután azonban népessége folyamatosan csökkent, 2011-ig kevesebb mint felére esett vissza.

A község a Tokaji-borvidék része, elsősorban szőlőtermesztéséről híres. Református temploma 1793-ban épült klasszicista stílusban.