2019. június 28., 16:15

Képeslapokon a régi Rozsnyó: ilyen volt a város a szocializmusban

A Rozsnyói Bányászati Múzeum képeslapokon mutatja be, milyen volt a város a szocializmus idején. A kilenc képeslapból álló sorozat leporelló formájában jelent meg.

img_7874.jpg
Galéria
+10 kép a galériában
Fotó: Fábián Gergő

Pavol Lackanič, a múzeum igazgatója elmondta, a leporellóhoz felhasznált fényképek a 20. század második feléből származnak, pontosabban a szocializmus éveiből. A kiadványban a város ismert, ikonikus épületei kaptak helyet. A kilenc képeslapon a Rozsnyói Bányászati Múzeum, illetve annak igazgatóságának épülete, a mozi, a Krasz szálló, a városháza, az őrtorony, a Varga-dombi lakótelep látható, ezen kívül szerepel egy-egy kép az 1988. május 1-i felvonulásról, valamint az 1973-as ifjúsági testnevelési ünnepség felvonulásáról.

Fotó:  Fábián Gergő

„A leporelló egyrészt kapcsolódik a galériában látható RETRÓkiállításhoz, illetve kiegészíti azt, másrészt annak apropóján készült, hogy az idén novemberben ünnepeljük a bársonyos forradalom harmincadik évfordulóját, amely lezárta a kiállításon is bemutatott korszakot” – magyarázta az igazgató.

A fényképek egy része a múzeum gazdag fotóarchívumából, más része pedig a város gyűjteményéből származik, a leporelló kiadásához ugyanis Rozsnyó is hozzájárult. „Kiválogatásuk nem volt egyszerű. Elsősorban épületeket választottak, részben olyanokat, amelyek ma már nem úgy néznek ki, mint a fotókon. Ezt egészítik ki olyan felvételek, amelyeken emberek is szerepelnek, ezzel is erősítve a kor atmoszféráját, amit be akarunk mutatni a képeslapokon” – magyarázta Lackanič.

A Rozsnyói Bányászati Múzeum Galériájában tartott rendezvényen fellépett a Massriot zenekar.

Fotó:  Fábián Gergő

img_7874.jpg
Galéria
+10 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.