2019. július 23., 19:27

Keresztben jégeső a Völgy Kaláka Versudvarában

2019. július 21-én – a világvándor Both Miklós és a világvégi, borongós hangulatokat versekbe rendező Babiczky Tibor közös zenés versimprója után – Bereményi Géza és Másik János foglalta el a Völgy szívét; hiszen ha a Művészetek Völgye az ország szíve, akkor az idén kilencedszer nekilendülő Kaláka Versudvar a Völgyé.

Keresztben jégeső
Galéria
+3 kép a galériában
Fotó: Kaszmán-Saróka Liliána

„Az író–költő életrajzi regényéből olvas fel részleteket, a zeneszerző–énekes az író–költő Cseh Tamással írt dalait, az író–költővel írt dalait, és hármuk közös dalait énekli. A regényrészletek és dalok fogaskerekekként lendítik egymást tovább és tovább a lélek száguldó országútján, amíg véget nem ér az egész műsor” – hangzott el a Keresztben jégeső címet kapó felolvasással színesített zenés est beharangozójában. A Bereményi–Másik páros ezzel a produkcióval kívánt emlékezni az egykori szerzőtársra és barátra, Cseh Tamásra, aki idén lett volna 76 éves.

Bereményi Géza
Bereményi Géza
Fotó:  Kaszmán-Saróka Liliána

Másik János a nyitányban felcsendülő dallamokkal az ólomfüst lelkű emberek otthonáról, a Budapestről szóló szövegnek adott keretet, majd hol gitárja, hol pedig tangóharmonikája segítségével elevenítette fel Cseh Tamás dalainak légkörét, de természetesen saját szerzeményekkel is előállt. A legendás szerzőpáros egyik tagja, Bereményi Géza eközben némi megilletődöttséggel üldögélt a muzsikus mellett, olykor pedig egy-egy bele-beledúdolt verssorral tett hozzá a Másik János által előadott dalok hangulatához.

Bereményi Géza és Cseh Tamás már száznál is több közös dal megalkotásán volt túl, amikor elkezdték a közös munkát az Ad Libitum együttessel és Másik Jánossal. Az 1977-ben megjelenő Levél nővéremnek című lemezt már együtt játszották fel. A kapolcsi közönség többek között erről az albumról, továbbá a Levél nővéremnek 2, és Az igazi levél nővéremnek című lemezekről is hallhattak dalokat. Elhangzott egyebek mellett az Apa kalapja, a Gróf Széchenyi István pisztolyát porozza, az Angol regény, a Ballada öcsémről, az Eszembe jutottál, a Minden álmomban, valamint a ravaszdi Shakespeare Williamről szóló dal is.

Másik János
Másik János
Fotó:  Kaszmán-Saróka Liliána

Bereményi a dalok között felolvasta a gyermekkori betegségéről szóló, Jézus újságot olvas című novelláját, ami egy orvosi lapban is megjelent. Az egykori Balaton-parti kalandjairól való beszámolót követően prózában hangzott el az Illegalitás, a Dodó néni, a Desiré és a múlt, a Desiré és az eső, a Szerelmes dal, a Jutalomosztás és a Csönded vagyok című szöveg is, amiknek Bereményi legendás társaként, Cseh Tamás adott öröklétet.

A Völgy Kaláka Udvarában mintegy 250–280 érdeklődő élte át újra a Másik Jánossal kiegészült „csehreményis” hangulatot, s meredt maga elé, amikor Bereményi és Másik közösen ismételgette a sorokat: „Magamat láttam tíz év múlva itt, / hallottam ezt, a mostani dal hangjait, / és attól féltem, nehogy majd ez legyen, / csak tíz év múlva ne ez a dal legyen!”

Keresztben jégeső
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.