2019. augusztus 27., 09:21

Évadnyitó Komáromban: merészebb népszínházi arculat

Hétfőn délelőtt megnyílt a Komáromi Jókai Színház 67. évada. Tóth Tibor színházigazgató már az évadnyitó elején elmondta, örül, hogy a társulat tagjai kipihenték magukat a nyári szünetben, mert szükség lesz minden energiájukra az előttük álló évadban. Bérletvásáruk október 11-ig tart.

jókai szinház
Galéria
+3 kép a galériában
Fotó: Töltésy Rudolf

Miután levetítették a bérlethirdetést népszerűsítő kisfilmet, nagy taps köszöntötte Holocsy Krisztina színművésznőt, aki augusztus 20., az államalapítás és az államalapító Szent István király ünnepe alkalmából Magyarország pozsonyi nagykövetségén vehette át a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést.

Tóth Tibor igazgató először a múlt évadról beszélt. Sikerült megszólítaniuk olyan nézőket is, akik korábban nem jártak színházba. A visszajelzések pozitívak. Szórakoztató színházi jellegét a színház a 2019/2020-as évadban is megőrzi, ám az új évadnak merészebb népszínházi arculatot szánnak. fricskát mutatnak majd bizonyos társadalmi jelenségeknek. „Természetesen tudjuk, hogy ahány néző érkezik, annyi az elvárás, igyekszünk minden igényt kielégíteni” – ígérte meg.

Az új bemutatókról szólva pedig elmondta: tisztességesnek mondott hazug és álszent erkölcsök többször visszaköszönnek majd az előadásokból.

A továbbiakban bemutatták az új társulati tagokat, Horváth Csenge budapesti, Hostomský Fanni és Melecsky Kristóf pozsonyi színművészeti főiskolásokat, akik gyakorlatukat töltik a Komáromi Jókai Színházban. Vendégművészek is érkeznek az előadásokba, közöttük Holecsko Orsolya, Staub Viktória, Horányi László, Rancsó Dezső. A háttérmunkát erősítik ezután Bárány János médiafelelős, Števko Kristián hangász és Uszléber Ádám műszakos. A Vasmacska Filmklubot Vörös Kati és Fóti Dávid vezetik ezután. Új lesz a büfé vezetője is, Keszegh Richárd.

Fotó:  Töltésy Rudolf

A színház anyagi helyzetéről Dobai Tibor gazdasági igazgató megjegyezte, Nyitra Megye Önkormányzata, az eddigi gyakorlattal ellentétben, kora ősszel tekinti majd át intézményei anyagi támogatását. Várhatóan a tavalyi évad költségvetésének megfelelő anyagi eszközökből gazdálkodhatnak majd.

Nem másokhoz képest, hanem a magunk és közönségünk örömére hozzuk majd létre új előadásainkat”

– hangoztatta végül Tóth Tibor Jászai Mari-díjas színművész, színházigazgató.

Az új komáromi évadban a felnőtteknek szóló bérletben látható lesz A Glembay ház című ritkán játszott naturalista dráma, Martin Huba rendezésében; a Valódi hamisítvány című vígjáték, Herrnádi Judit és Kern András előadásában, amelyet Valló Péter rendezett, a Bolha a fülbe című fergeteges Feydeau-vígjáték, a fiatal Horváth Illés rendezésében; a  Szeretkezz, ne háborúzz! című zenés komédia, amit Hargitai Iván rendez majd és a Rokonok című Móricz-színmű, amelyet Béres Attila állít színre.

A színház teljes gárdája.
A színház teljes gárdája.
Fotó:  Töltésy Rudolf

A Vasmacska Stúdiószínpad hazai magyar színházi műhelyek előadásait, a Helló, náci!, a Jelenetek egy házasságból és a De mi lett a nővel? című színműveket kínálja. A gyermekek az Óz, a csodák csodája, a Tücsöklakodalom és a Hetvenkedő János című mesejátékoknak tapsolhatnak a komáromi nézőtéren. Trianon századik évfordulójáról a székesfehérvári Vörösmarty Színház és a budapesti Nemzeti Színház egy-egy előadásával emlékezik meg a színház. Lehár Ferenc születésének százötvenedik évfordulóját pedig a Víg özvegy című három felvonásos operettel ünneplik, a Soproni Petőfi Színház előadásában.  A Lenkey tábornok című előadás Egerből érkezik a komáromi színpadra, Beke Sándor, a színház egykori igazgatója rendezésében. Két előadást a Magyar Nemzeti Táncegyüttes hoz: az egyik A tenkes kapiránya lesz.

És jön majd a Szlovák Nemzeti Színház is Komáromba, a Naplemente előtt című előadással, amelynek egyik szereplője a jöő héten Komáromban rendezni kezdő Martin Huba.

jókai szinház
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.