2018. április 12., 18:40

Magyarországon született tudós elmék világraszóló eredményei

Határon túlon először, a Füleki Gimnázium aulájában látható a „Magyarországon született tudós elmék világraszóló eredményei” című kiállítás. A tárlat 330 magyarországi származású személyt és azok világra szóló szellemi alkotását mutatja be. A tudománytörténeti vándorkiállítást, melyet a Kárpát-medence Természeti Értékeiért Alapítvány és a Magyarok Világszövetsége szervez, az érdeklődők az elkövetkezendő két hétben, térítésmentesen látogathatják.

kiallitas4.jpg
Galéria
+6 kép a galériában
Fotó: Szvorák Emese

A „Magyarországon született tudós elmék világraszóló eredményei” című kiállítás tartalmát Dr. Pálfi György 16 éves tudományos kutatómunkája alapján állították össze. Dr. Pálfi György így vall e küldetéséről: „Olyan magasra kell a magyar képesség, a tudás zászlaját emelnünk, hogy azt ne csak itthon, hanem az egész világon láthassák! Mit is adtak és adnak a magyarok a világnak?” S, hogy mit adtak, arra mintegy 50 tabló ad választ.

„A bemutatónak hála az érdeklődők nemcsak a Nobel-díjasokról, mint Szent Györgyi Albert, Gábor Dénes, vagy Kertész Imre, illetve az olyan, mindenki által ismert tudósokról, mint Rubik Ernő vagy Jedlik Ányos, láthatnak bővebb információkat, hanem olyanokról is, akik kevesebb figyelmet kaptak, vagy csak rövid ideje mutatták be eredményeiket. Ilyen például a pár évvel ezelőtt szabadalmaztatott, széles körűen felhasználható átlátszó beton feltalálója, Losonczí Áron“ – nyilatkozta portálunknak Dr. Boór Ferenc a Tudománytörténeti Vándorkiállítás ügyvivő koordinátora. Hozzátette: immár a huszönötödik megnyitón vannak túl. Jelenleg három szervezet is felvállalta a kiállítás terjesztését, minél szélesebb körben való bemutatását.

Fotó:  Szvorák Emese

A szervezők határozott célja, hogy minél több alap-, közép- és felsőfokú oktatási intézményben tanuló diák kerüljön közelebb a magyar tudósok, feltalálók életéhez, munkásságához. Hangsúlyozta továbbá: „Merjünk nagyok lenni! Olyanok, mint az itt felsorakoztatott személyek, akik előbbre vitték saját tudományukat és a társadalmat“.

A füleki kiállítás szervezői a Füleki Gimnázium és a Csemadok Füleki Alapszervezete.

 

kiallitas4.jpg
Galéria
+6 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.