2021. június 27., 20:39

Összetartozunk: fúvószenétől volt hangos Komárom belvárosa - KÉPEKKEL

Újabb komáromi hagyományteremtés tanúi voltak mindazok, akik június 27-én délután részt vettek a Tiszti Pavilon előtti térségben, Mi összetartozunk címmel, a V4-ek együttműködése jegyében megrendezett 1. Nemzetközi Katonai Fúvószenei Fesztiválon. A főszervező Lehár Ferenc Polgári Társulás által a világhírű Operettkirály, Lehár Ferenc születésének 150. évfordulója alkalmából eredetileg 2020-ra tervezett rendezvényt a világjárvány miatt kellett ez évre halasztani.

Az olmützi fúvósok fesztiválnyitó koncertjükkel fergeteges sikert arattak.
Galéria
+14 kép a galériában
Az olmützi fúvósok fesztiválnyitó koncertjükkel fergeteges sikert arattak.
Fotó: Nagy-Miskó Ildikó

A hagyományteremtő rendezvény felett, amely megvalósulását a Kisebbségi Kulturális Alap, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, Komárom Város és az Uniqa biztosító támogatta, Jaroslav Naď szlovák védelmi miniszter és Keszegh Béla, Komárom polgármestere vállalt fővédnökséget. Az utóbbi az alkalmi színpadról személyesen köszöntötte a jelenlevőket, hangsúlyozva a Visegrádi Négyek sokrétű együttműködésének jelentőségét.

Keszegh Béla, Komárom polgármestere is köszöntötte a résztvevőket.
Klemen Terézia, a Lehár Ferenc PT elnöke és Keszegh Béla, Komárom polgármestere is köszöntötte a résztvevőket.
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Klemen Terézia, a Lehár Ferenc PT elnöke szerint a fesztiválcím azonban nem csak a V4-es tagországok közti baráti kapcsolatra, hanem Magyarország és a külhoni magyarság együvétartozásra is utal, hiszen a trianoni centenárium miatt 2020 a nemzeti összetartozás éve volt.

A fesztivál életre hívását főleg az indokolta, hogy Komárom jeles szülötte, Lehár Ferenc és az ő édesapja is katonazenekari karmester volt. Ezentúl kétévente hívják meg a városba a Visegrádi Négyek tagországaiban működő katonai fúvószenekarokat.

A pozsonyi katonai fúvószenekar másodikként lépett színre.
A pozsonyi katonai fúvószenekar másodikként lépett színre.
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Érdemes lesz folytatni – ezt bizonyítja a vasárnapi nagyszerű hangulat és a gyakran felhangzott vastaps is. A további részletekről a korábbi beharangozó cikkünkön kívül meséljenek az alábbi fotóink! 

A győri Well Brass fúvószenekar retró slágereket is felidézett.
A győri Well Brass fúvószenekar retró slágereket is felidézett.
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó
A perzselő kánikulában árnyékba húzódott a hallgatóság.
Galéria
+14 kép a galériában

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.