2021. április 24., 08:18

Védelmezőim - Szénási Preiner Éva kiállítása a Limes Galériában

Többhónapos kényszerű zárvatartás után április 23-án a járványhelyzethez illő kiállítás nyílt a komáromi Limes Galéria emeleti Dúdor István-termében. Szénási Preiner Éva ez alkalommal a színpompás akvarelljein kívül a művészetében újdonságnak számító szívderítő ikonjait, illetve az azokon megörökített védelmezőit is a galérialátogatók elé tárta.

Szénási Preiner Éva autodidakta módon képezte magát.
Galéria
+6 kép a galériában
Szénási Preiner Éva autodidakta módon képezte magát.
Fotó: Nagy-Miskó Ildikó

A meghitt rokoni-baráti körben megtartott tárlatnyitó ünnepségen Farkas Veronika művészettörténész, a Limes Galéria igazgatója felidézte a 24. Komáromi Napok keretében 2015-ben megrendezett emlékezetes kiállítást, amelyen a Preiner család három tagja: Éván kívül az 1983-ban 56 évesen elhunyt édesapja és a még élő bátyja, id. és ifj. Preiner Tibor műveit mutatták be.

Az akkori ünnepi megnyitón hangsúlyozta: a három Preiner anyaga mindenképpen bővíti és gazdagítja a Komárom városáról kialakított képzőművészeti arculatot, hiszen az életük és a művészi tevékenységük meghatározó szerepet tölt be a város művészeti életében.

Az alkotó Jóba Mihállyal, Farkas Veronikával és Polák Forgács Ildikóval
Az alkotó Jóba Mihállyal, Farkas Veronikával és Polák Forgács Ildikóval
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Ez alkalommal a nagymama, Deák Mária festői tehetségét is hangsúlyozta, aki a II. világháború alatt megrendelésre szentképeket festett, ekképp egészítette a család bevételét vagy azokat élelmiszerre váltotta.

Úgy tűnik, hogy ezt a képességet Éva unokája örökölte, akinek a már gyermekkorában megnyilvánuló tehetsége ellenére a művészi pálya helyett – anyagi okokból – civil foglalkozást kellett választania.

Eközben azonban autodidakta módon folyamatosan továbbképezte magát. Előbb az akvarell technika bűvkörébe került, és többnyire hangulatos virág-csendéleteket, tájképeket festett, majd az akrilfestést is kipróbálta. Saját bevallása szerint így találta meg azt a belső harmóniát, ami értelmet adott az életének. A festészet a Budapesti Szépművészeti Múzeumba, az angol Nemzeti Galériába, a drezdai Zwingerbe is elvezette őt, és több díjat is nyert. A tanítói közé sorolja az öccsét, Vavrik Erzsébetet és Kocsis Ernő festőművészt.

A híres Feszty-tanya az egyik akvarell témája.
A híres Feszty-tanya az egyik akvarell témája
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó
Miután az ikonfestészetet is tanulmányoztam, kipróbáltam e technikát. Ez nem azt jelenti, hogy össze-vissza csapongok a különféle régebbi és újszerű technikák között, csak mindig is igyekeztem a saját utamat járni. Olyan képeket próbálok festeni, amelyekről a tárlatlátogatók a szignóm nélkül, ránézésre is meg tudják állapítani, hogy azok az én műveim.”

„Mi tagadás, az első ikonom megfestésére a rettegett koronavírus-járvány sarkallt: a hitet és reményt sugárzó szakrális téma felé irányított. A jelenlegi kiállításomon 32 képem látható, s azok fele-fele arányban akvarellek és ikonok. Ennek az anyagnak azért a Védelmezőim címet adtam, mert az ikonjaim korábban az otthonom és a rokonaim falait borítva óvtak meg a bajoktól. A színpompás virágaim pedig az élet szépségeit, örömeit, az újrakezdést jelképezik“ – mondta el a Ma7-nek az alkotó.

A Szűzanya sem hiányozhat a védelmezők közül...
A Szűzanya sem hiányozhat a védelmezők közül...
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Farkas Veronika hangsúlyozta:

Nagyon találó ez a cím. E nehéz időkben felettébb szükségünk van az ikonokra, amelyek valójában imák, fohászok, hiszen a készítőjük és a Szűzanya, az arkangyalok, a szentek között az alkotás közben mindig erős lelki kapocs alakul ki“.

A megnyitó ünnepséget az alkotó jó barátja, Jóba Mihály nyugalmazott pedagógus verses-dalos összeállítása színesítette, akinek a pár évvel ezelőtt Életem gyertyái címmel megjelent kötetét Szénási Preiner Éva illusztrálta. A Polák Forgács Ildikó által installált, lélekmelengető anyag május 16-ig munkanapokon 13 -17 óra között, más időpontokban pedig előzetes megegyezés (tf.: 421/903/719493) alapján tekinthető meg. Érdemes egy kis lelki táplálékért betérni a hajdani katonatemplomba...!

Meghitt rokoni-baráti körben megtartott tárlatnyitó
Meghitt rokoni-baráti körben megtartott tárlatnyitó
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó
Védelmezőim
Galéria
+6 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.