2021. március 21., 12:40

134 éves lenne Kassák Lajos

Az egyik legkiemelkedőbb felvidéki származású irodalmi személyiség születésnapját ünnepeljük március 21-én.

Galéria
+1 kép a galériában
Kassák Lajos budapesti otthonában.
Fotó: Fortepan/Hunyady József

Kassák Lajos, prózaíró, költő, szerkesztő a magyar avantgárd élharcosa 1887. március 21-én született Érsekújvárban. Édesapja, Kassák István gyógyszertári asszisztens volt, édesanyja, Istenes Erzsébet mosónőként dolgozott.

1904-ben Kassák Lajost Újpestre, majd Budapestre sodorta a szél, ahol vasmunkásként tevékenykedett.

1915-ben létrehozta az első magyar avantgárd lapot, a Tettet, amelyet háborúellenességre hivatkozva betiltottak. Az első világháború alatt fiatalon belépett a szociáldemokrata pártba, de számára mégis a legszimpatikusabb eszme a Szabó Ervin-féle anarchoszindikalizmus volt, amelynek középpontjában a munkásmozgalom állt. A Tanácsköztársaság idején az írói direktóriumba is beválasztották őt, majd ahogy a Tanácsköztársaság megbukott, Kassák börtönbe került. Simon Jolán, Kassák élettársa mentette ki őt a fogságból.  Bécsbe emigrált, majd amnesztiát kapva rögtön hazatért az emigrációból. Otthon felemás fogadtatásban részesült: ekkor az avantgárd irodalomnak a korábbinál is kisebb közönsége volt, de ebben az időben publikálni kezdett önéletírása, az Egy ember élete izgalmassá tette alakját.

Kassák Lajos a második világháborút jobbára Budapesten élte meg, 1948-ban országgyűlési képviselő lett (a Szociáldemokrata Pártban).

Kassák nyugatos szerzőnek tekinthető, 1913-tól folyamatosan jelentek meg versei, prózái, kritikái és értekezései a Nyugatban, főleg azokban az időkben, amikor Babits Mihály volt a főszerkesztő. Prózai művei közül kitűnik az Egy ember élete, valamint az Angyalföld című szociografikus regénye (1929). Verseskötetei közül említésre méltó első verseskötete, Eposz Wagner maszkjában (1915), amely háborúellenes mű volt. Lírai főműve a második költői korszakában született meg: A ló meghal, a madarak kirepülnek (1922). Kassák képzőművészi tehetsége is kiemelkedő volt, leginkább Bécsben vált jelentőssé – 1920-tól dadaista kollázsokat, majd konstruktivista kompozíciókat, szobrokat és egyéb alkotásokat készített.

2019-ben az érsekújvári Kassák Lajos Ifjúsági Klub Kassák-Napok néven kiállítást szervezett a helyi és környékbéli tehetségek számára, így tisztelegve az érsekújvári születésű művész előtt. Az aktivisták a városban található Kassák-szobornál is megemlékeztek a klub névadójáról. A kultúra és a művészetek iránti elköteleződés és szeretet így nem vész el Érsekújvár mindennapjaiból sem, ha van ki tovább vigye a hagyományokat. Mert a művészet örökké él!
klik-napok-3.jpg
Galéria
+1 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.