2019. március 22., 19:55

A Nagy Háború Királyhelmecre érkezett

Az első világháború befejezésének centenáriumára Tuzsér község, Kisvárda és a királyhelmeci TICCE közös képzőművészeti pályázatot hirdetett, amelynek végeredményét december 18-án hoztak nyilvánosságra. Ezután a 87 pályamű elindult bemutató körútjára, és utolsó állomásként március 21-én Királyhelmecre, a városháza nagytermébe érkezett.

antal-david.jpg
Galéria
+9 kép a galériában
Fotó: Zsebik Ildikó

Čebreňák Alain fergeteges zongorajátéka után Fazekaš Valéria mondta el saját versét, majd a TICCE elnöke, Fazekaš László köszöntötte a megjelenteket és a vendégeket. Kiemelte, a pályázat új tehetségeket hozott felszínre, és elégedetten jegyezte meg, hogy

valamennyi versenyző úgy emlékezhetett meg a 100 évvel ezelőtt történtekről, hogy a háborút soha  senkinek sem kellett még átélnie.

Ténai Krisztina pályaműve
Ténai Krisztina pályaműve
Fotó:  Zsebik Ildikó

Ezután elhangzott az első világháború történelmi hátterének rövid összefoglalója, valamint egy novella ugyanebben a témában szintén Fazekaš Valéria tolmácsolásában.

A Bodrogközi és Ung-vidéki Alkotók Társasága színeiben induló legsikeresebb pályázók a következők voltak: az általános iskolások kategóriájában Antal Dávid, a Bélyi Magyar Tannyelvű Iskola tanulója, a középiskolások mezőnyében Ténai Krisztina, a kassai Márai Gimnázium végzős diákja, illetve a felnőttek között Fazekaš Krisztián. Különdíjban részesült Dombháthy Zahorec László fotós.

Közülük ezúttal Ténai Krisztinát szeretnénk bemutatni.

Ténai Krisztina
Ténai Krisztina
Fotó:  Zsebik Ildikó

Tehetségemet leginkább a nagyapámtól és az édesanyámtól örököltem, bár egyikük élete sem alakult úgy, hogy alkalmuk lett volna tehetségüket kibontakoztatni. Egy ideig jártam a művészeti alapiskolába is, ahol szintén sokat tanultam. A kassai gimnáziumban a művészeti osztályba jelentkeztem, ahol művészettörténetet és rajzot is oktatnak. A gimnázium tanára, Cselényi Árpád segített abban, hogy megtaláljam a téma ábrázolásának hozzám legközelebb álló módját, ő javasolta, hogy nézegessek korabeli fotókat. Most, hogy a festményem elkészült, úgy érzem, sikerült elérnem mindazt, amit szerettem volna. Ez volt az első jelentős versenyem, és bár kezdetben ódzkodtam tőle, ma már úgy érzem: a jövőben is szívesen részt vennék hasonló megmérettetéseken.

Pályaválasztás előtt állok, már felvételt nyertem a Kassai Műszaki Egyetem szabad művészetek szakára, de megpróbálkozom még a Magyar Képzőművészeti Egyetemmel illetve az egri Esterházy Károly Egyetem festészet és restaurátor szakán is felvételizem - mondta el Ténai Krisztina.

 

antal-david.jpg
Galéria
+9 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.