2020. szeptember 22., 08:40

Tóth György fotóművész Test-Terek kiállításmegnyitója Pozsonyban - KÉPEKKEL

Szeptember 21-én vette kezdetét a Több mint szomszéd – rendhagyó Magyar Kulturális Hét programsorozata, amelynek egyik kiemelt rendezvénye Tóth György fotóművész Test-Terek című kiállítása Pozsonyban.

Galéria
+7 kép a galériában
Tóth György egyik legismertebb alkotása - az Emese (1995) című kép - a valaha legdrágábban elkelt magyar kortárs fotónak számít.
Fotó: Radi Anita

„A hagyományosan minden év júniusában megrendezett Több mint szomszéd elnevezésű fesztivál az egyik legnagyobb büszkeségünk” – mondta Márvány Miklós, Magyarország nagykövetségének első beosztottja a kiállításmegnyitón elhangzott beszédében.

Ismertette, mindez nem csak a rengetek pozitív visszaigazolás miatt érvényes, amit a közönségtől kapnak a szervezők, de éppen idén az új szlovák miniszterelnök, Igor Matovič első hivatalos budapesti látogatásán is ezt a rendezvényt méltatta, majd megemlítette, hogy

Szlovákiának hasonlóképpen kéne egy ilyen rendezvényt megszerveznie Budapesten.

A Több mint szomszéd c. fesztivál célja egyrészt a magyar kultúrát közelebb hozni a szlovák közönséghez. Másrészt a felvidéki magyarság számára biztosítani a találkozás lehetőségét magyar nyelven és magyar előadókkal.

Venyercsan Pál, a pozsonyi Magyar Kulturális Intézet igazgatója a kiállításmegnyitón elmondta, sajnos az idén a koronavírus-járvány miatt nem volt lehetőség a megszokott júniusi időszakban megvalósítani Magyarország Pozsonyi Nagykövetségének és a Magyar Kulturális Intézetnek most már hagyományosan legjelentősebb összkulturális rendezvényét - a Több mint szomszéd - Magyar Kulturális Hét című programsorozatát.

A drámai vírushelyzet ellenére viszont szeretnének a szlovák közönségnek, még ha a nevében szereplő rendhagyó módon is, de újabb ízelítőt kínálni a magyar kultúra legkülönfélébb elemeiből.

Az idei Több mint szomszéd programsorozatát, melynek kínálatában fotókiállítás, irodalmi programok, koncertek, történelmi séták, és táncszínház is helyett kaptak, az online téren felvételről is megtekinthetik majd az érdeklődők.

Venyercsan Pál bízik benne, hogy

ezekben a koronavírus-járvánnyal terhelt időkben némi felüdülést jelentenek majd a pozsonyi programok a magyar kultúra iránt érdeklődő közönség számára.

Test-Terek kiállítás Pozsonyban

Az idei Több mint szomszéd programsorozatát Tóth György neves fotóművész Test-Terek című fotókiállítása nyitotta meg Pozsonyban. A rendezvény szervezőit örömmel tölti el, hogy egy ilyen elismert és kitüntetett művész elfogadta a meghívásukat, így az érdeklődők a Pozsonyi Magyar Nagykövetség épületében most megtekinthetik alkotásait.

Tóth György, Balogh Rudolf-díjas fotóművész alkotásaiban a 80-as évek végén a külső tájaktól a belső tájak felé fordult. Felfedezte a maga számára a többszörös expozíciót, a mozgás és az idő integrálásának olyan eszközét, amelyet a festészetben a futuristák fedeztek fel. A gyors egymásutánban többször exponált kép a negatívon finom elmozdulásokat rögzít, a kontúr bizonytalanná, ködössé válik az arc; és a jellegzetes mozdulat fázisokra való lebontása láthatóvá teszi az elillanó pillanatot, megragadja magát az időt.

A kiállítás kurátora, Erdész László művészettörténész, a szentendrei Erdész Galéria tulajdonosa, aki rendelkezésre bocsátotta a kiállításon megtekinthető nagyszerű alkotásokat, és így ez a rendkívül izgalmas kiállítás megvalósulhatott Pozsonyban.

Erdész László egyben betekintést nyújtott Tóth György művészetébe. Ismertette, hogy

a fotóművész több alkotásán szerepel csodálatos modellje – Tunyogi Henriett, a Londonban élő híres magyar balettművész.

Eredetileg Tóth György és Tunyogi Henriett is részt vett volna a kiállításmegnyitón, ugyanakkor a koronavírus-járvány miatt erre végül nem került sor.

Erdész László kiemelte, hogy

a világ 10 legnevesebb fotóművésze közül 5 magyar: André Kertész, Brassaï, Munkácsi Márton, Lucien Hervé és Robert Capa.

Az említett művészek azonban külföldre utaztak ki, ugyanakkor tanítványaik hasonló színvonalú nemzetközi érdeklődésre számot tartó produktumot, életutat hoztak létre.

Ennek a generációnak egyik jeles képviselője Tóth György, aki a világ számos nagy múzeumában állított már ki. Egyik alkotása például Szentpéterváron van kiállítva az orosz fotóművészeti múzeumban. Az említett képből három példány létezik, és ennek egyik darabja éppen a pozsonyi kiállításon tekinthető meg.

Emellett a látogatók a kiállításon megtekinthetik Tóth György egyik legismertebb alkotását - az Emese (1995) című képet, amely a valaha legdrágábban elkelt magyar kortárs fotónak számít.

Galéria
+7 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.