2020. augusztus 8., 12:28

Balga Gabriella, az Operaház Ipoly menti mezzoszopránja

Hogyan vezetett az út Ságtól Budapestig? Az Ipolytól a Dunáig? A nagykürtösi születésű Balga Gabriella ma már a Magyar Állami Operaház kamaraénekesi címmel kitüntetett magánénekese, s jelenleg ugyan Dunabogdányban él, az Ipoly mentét továbbra is hazájának tekinti. Vele beszélgettünk.

Galéria
+3 kép a galériában
Fotó: Gombos Lajos

Mik voltak azok az első impulzusok, amelyek a zene, a művészetek irányába terelték? Kik ismerték fel tehetségét, s ösztönözték arra, hogy zeneiskolában fejlessze tovább azt?

Mindig is szerettem énekelni. Emlékszem, hogy már óvodás koromban sok mondókát és dalocskát ismertem; ezeket előszeretettel mutattam be a családnak egy-egy összejövetelen. Aztán jött az általános iskola, s ott is hamar kiderült, hogy van tehetségem az énekléshez, így évente több népdalversenyen vettem részt, kitűnő eredményeket elérve.

Gyermekként nehéz annak az útnak a megtalálása, amelyen az ember el tud indulni és amiben a legjobban tudja kamatoztatni tehetségét. Édesanyám korán észrevette, hogy nekem szinte kötelességem zeneiskolába járni. Először furulyán, később ének szakon tanultam.

Nem minden tizenkét éves lány vág bele a klasszikus magánének szakba. Az ön esetében honnan jött ez az elhatározás?

A népi éneklés terén szinte őstehetségnek számítottam akkoriban, ezért Michňa Angéla ének- tanárnőm felvázolta annak lehetőségét is, hogy elindulhatnék esetleg a népi énekesi pályán is. Akkoriban nem éreztem úgy, hogy egész életemben népzenével szeretnék foglalkozni, ezért a klasszikus énekesi hangképzést választottam, először szinte tudatlanul, azonban hamarosan beleszerettem ebbe a zenei világba.

Ahogy már említette, kisiskolás korában furulya szakon is tanult. Még mindig játszik valamilyen hangszeren?

Néha előveszem a furulyámat, és játszom rajta. A konzervatóriumban és a zeneakadémián kötelező volt a zongora, amit nagyon szeretek, de sajnos a sok gyakorlás ellenére sem játszom rajta olyan szinten, ahogyan szeretnék.

Miként emlékszik vissza az ipolysági diákéveire, amiket a Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskolában töltött?

Akkoriban még Fegyverneki Ferenc Nyolcosztályos Egyházi Alapiskola és Gimnáziumnak hívták. Nagyon jó döntés volt édesanyám részéről, hogy ebbe az iskolába íratott be. Fantasztikus tanáraim voltak!

A szigorú és alapos tanrend mellett – Zachar Anna osztályfőnöksége alatt – hitre is neveltek minket. Persze, volt olyan, hogy csibészkedtünk, de alapvetően nagyon erős, összetartó és tevékeny osztályba kerültem, ahová összesen 33-an jártunk.

Akkoriban szinte minden lehetséges szakkört látogattam, így a Wollent Andrea által vezetett Magnificat Gyermekkart és kamarakórust is. Itt kell megemlítenem, hogy Wollent tanárnő mennyire lelkes és odaadó tanárnőnk volt. Neki köszönhetem azt is, hogy felkészített a konzervatóriumi szolfézs felvételimre. Jártam a Búzavirág Népdalkörbe, melyet Czaudt Éva tanárnő vezetett, de nem utolsó sorban a Morva Éva irányította kosárlabda- és röplabdaedzésekre is szívesen emlékszem vissza. Kijelenthetem, hogy ebben az időben teljes volt itt az életem. Aminek végképp örülök, hogy egykori tanáraim a mai napig figyelemmel kísérik életemet, és mindig boldogsággal tölt el, ha velük találkozom.

A váci Pikéthy Tibor Zeneművészeti Szakközépiskola, majd a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola látogatása után 2008-ban nyert felvételt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem klasszikus énekművész szakára. Az ottani tanulmányai alatt miben változott a klasszikus zenéhez fűződő kapcsolata? Mit adtak a zeneakadémiai évek? Kik voltak azok, akik ebben az időben leginkább inspirálták?

Ezek mind fontos állomások voltak az életemben. A klasszikus zenéhez fűződő kapcsolatom az évek alatt egyre erősödött. Szerencsém volt, mert mindvégig olyan tanárok tanítottak, akikkel együtt tudtam dolgozni és akikre fel lehetett nézni minden szempontból. Vácott Bakonyi Ilona volt az énektanárnőm, a budapesti konzervatóriumi éveim alatt Fekete Mária tanított, a zeneakadémista esztendők idején pedig Pászthy Júlia. Sajnos, nemrég távozott el közülünk Bakonyi Ilona tanárnőnk, akinek sok minden mellett azt is köszönhetem, hogy elvitt Budapestre, hogy – mint mondta – „legyek a tűz közelében”. Fekete Mária tanárnőmet nagyon sok szempontból csodálom – tudásáért, bölcsességéért, kitartásáért, emberségéért és szeretetéért. A mai napig számíthatok rá mindenben. Pászthy Júliához zeneakadémista koromban kerültem, s nagy szerencsém volt, mert a mai napig megértjük egymást minden téren, és tudunk együtt dolgozni. Bízom benne, és a mai napig szükségem van rá, hogy előadásaim előtt legalább egyszer meghallgasson. Kijavít, segít. Tudja, hogy hol tartok, és hogy hová fejlődhetek. Évek óta együtt dolgozunk, de még mindig tud újat mutatni. Fantasztikus művész és tanár!
Természetesen nemcsak énektanároktól tanultam, hanem másoktól is, akik megalapozták a zenei tudásomat, az életemet. Meg kell említenem szeretett és szakmailag csúcson lévő korrepetítoraimat, Hajnóczy Zsuzsannát, Holló Mariannt és Alszászy Gábort, akiktől rengeteget tanultam és tanulok.

Már az egyetemi évei alatt feltűnt a Magyar Állami Operaházban, aminek azóta is magánénekese. Akkor még egyetemistaként hogyan fogadták?

Az első operaházi próbám és a CD-felvételem még az évadot megelőző nyár végén volt megtartva. Az a megtiszteltetés ért, hogy a Hunyadi László című opera ősváltozatából Hunyadi Mátyás szerepét rögzíthettem felvételre, majd a színpadon is elénekelhettem előbb Mátyás szerepét, majd Cherubinóét a Figaro házasságából.

Az elején természetesen minden kollégám nagyon kíváncsi volt rám. Úgy éreztem, rögtön elfogadtak, amint meghallottak énekelni. Maguk közé engedtek, és az első pillanattól támogatóak és kedvesek voltak. Számomra ez akkor szinte felfoghatatlan öröm volt, hiszen olyan emberekkel dolgozhattam együtt, akiket addig csupán a nézőtérről ülve csodálhattam.

Fellépett már sok más mellett Miklósa Erikával, Rost Andreával, vagy éppen utolsó koncertjei egyikén Kocsis Zoltánnal, s a Magyar Állami Operaház magánénekeseként rendszeresen vendégszerepel vidéki és külföldi színházakban egyaránt. Ki tudna emelni néhány, a szívének legkedvesebb, emlékezetes fellépést?

Minden évben vannak olyan előadásaim, amelyek valamiért külön helyet foglalnak el a szívemben. A tavalyi évben ilyen volt például Giacomo Puccini Edgar című operájából Tigrana szerepe, melyhez komoly énektudás szükségeltetik, ezzel együtt egy összetett személyiséget is meg kell eleveníteni a színpadon. Ha a járványhelyzet engedi, az idén szeptemberben is játsszuk majd. Ezt a ritkán játszott remekművet szeretettel ajánlom az olvasók figyelmébe is…

Igen, emlékezetes számomra a Kocsis Zoltán által dirigált és meghangszerelt, Kodály és Bartók komponálta népdalok előadása. Kocsis Zoltán egy utánozhatatlan, felejthetetlen, zseniális ember volt; büszke vagyok rá, hogy együtt énekelhettem vele.

Az embert rengeteg élmény éri egy ilyen pályán, szinte képtelenség ezt mind felsorolni. Számomra azok a kedvenc előadások, ahol olyan emberekkel dolgozhatok együtt, akikre felnézek, akikkel szakmailag és emberileg is megértjük egymást. Az ilyen előadásokon minden a helyén van. Ha ez megtörténik, akkor az számomra felejthetetlen élménnyé válik. Ilyen volt például a debreceni Norma című előadás Kolonits Klárival, de mondhatnám Johannes Brahms Ein Deutsches Requiemjét is Hamar Zsolttal és a Nemzeti Filharmonikusokkal.

Két évvel ezelőtt ön is színpadra lépett az ipolysági Művészeti Alapiskola jubileumi hangversenyén. Milyen érzésekkel tért vissza abba az intézménybe, ahol korábban szárnyait bontogatta?

Mindig örömmel térek vissza a gyökereimhez. Szeretem Ipolyságot és az ottani embereket, ahogy a régi iskoláimat és tanáraimat is. Megtiszteltetésnek veszem, ha haza invitálnak akár csak egy koncert erejéig. Most már tudatosan is látom, hogy mennyire fontosak voltak számomra ezek az emberek, ez az iskola, az ő hozzáállásuk a diákokhoz, hozzám. Nélkülük nem így alakult volna az életem. Végtelen hálával tartozom nekik ezért.

Volt idő, amikor oktatta is a sági gyerekeket. Jelenleg jut ideje a tanításra?

Igen, tanítottam egy évig Ipolyságon a zeneiskolában és szerettem. Próbáltam nekik is ugyanazt megadni, amit egykor én kaptam tanáraimtól. Sajnos, egy év után abba kellett hagynom a tanítást, mert egyszerre rengeteg dolgot csináltam, még tanultam a Zeneakadémián, dolgoztam az Operaházban, és egyre több felkérésem érkezett. Ekkor úgy döntöttem, hogy abbahagyom a tanítást egy időre, bár nagyon élvezem a tanítást, szeretem látni, ahogy fejlődik a növendék a kezem alatt, ahogy közösen eljutunk egyik pontból a másikba. Mindig örülök, ha valamelyik volt növendékem felkeres, vannak olyanok, akik később a zenei pálya mellett döntöttek. Azóta készítettem már fel sikerrel növendéket zeneakadémiai felvételire. Mindig örülök, ha tudok segíteni olyan diákoknak, akik segítséget kérnek tőlem, persze a tovább fejlődéshez nem csak a tanár kell. Fontos, hogy a tanár-diák kapcsolat jó legyen, és mindkét fél igazán akarja a tovább fejlődést, ehhez sok minden mellett a tehetség, a jó szakmai tudás, sok gyakorlás, türelem és kitartás szükségeltetik.

Jelenleg ugyan Magyarországon él, de továbbra is kötődik gyermekkora fontos Ipoly menti helyszíneihez, akár Csábhoz, Nagykürtöshöz, Ipolysághoz, Deméndhez és Ipolyhídvéghez. Milyen gyakran áll módjában meglátogatni felvidéki szeretteit?

Természetesen nagyon hiányzik a hazám, a családom, a barátaim. Mindig nagyon boldogan sietek haza, ha van egy kis időm.

A haza számomra már azokat a dombokat, síkságokat jelenti, amelyek körülölelik a falvainkat, az otthon pedig az a ház, ahol a családom lakik, és ők mindig szeretettel várnak haza.
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.