2020. július 14., 14:02

Tartalmas szórakozás az Egressy Béni Városi Művelődési Központ néptánctáborában

Gyermekzsivajtól hangos e hetekben a komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központ és környéke. Július 13-tól népművészeti és néptánctáborban gyarapodhatnak új élményekkel és ismeretekkel az alsótagozatos vakációzók. Múlt héten színházi táborban fejleszthették a tehetségüket a 8-12 éves érdeklődők, jövő héten pedig ugyanott a kis balerináknak és balett-táncosoknak jut majd a főszerep.

Galéria
+8 kép a galériában
A néptánctábor résztvevői Madari Katalin és Nagy János pedagógussal
Fotó: Nagy-Miskó Ildikó

Látogatásunkkor az intézmény melletti parkban hozzávetőleg két tucat leányzót az íjászat kulisszatitkaiba avatott be Madari Katalin pedagógus, miközben odabenn, a tükörteremben majdnem ugyanannyi fiúval a bőrözés alapjait sajátítatta el a kollégája, Nagy János. A táborozók lelkesen mutatták meg nekünk a saját kezűleg készített, mutatós karkötőiket, majd elárulták, hogy a kézműveskedésen kívül a közös táncot, továbbá a fagyizással és hintázással színesített sétákat is nagyon élvezik, s ugyancsak örülnek a tervezett csütörtöki kirándulásnak.

A napközis tábor reggel 8-tól 16 óráig tartó foglalkozásain barátságok szövődnek a gyerkőcök között, miközben a szüleik abban a tudatban végezhetik a munkájukat, hogy a csemetéik jó kézben vannak, és szórakozva tanulnak ezt-azt.

Tartalmas szórakozás az Egressy Béni Városi Művelődési Központ néptánctáborában
Kezdődhet a csallóközi körtánc!
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó
Az idén először megrendezett táborunkba 27 gyermeket, fele-fele arányban 6-11 év közti lányt és fiút jelentettek be a szüleik. Ez lehetővé tette azt, hogy a csallóközi körtáncokon kívül páros táncokat is tanítsunk nekik. A tánc-,  gyermekjáték-  és énekoktatáson kívül jut idő a kézműveskedésre is. ”

„Hétfőn levendulából főztünk szappant, illetve levendulás balzsamot és fürdősót is megtanultak készíteni. Ma íjászkodtunk és bőröztünk, szerdán az agyagozás kerül terítékre, csütörtökön egy közeli tanyán fogunk közösen szőni és kemencében kenyeret sütni, valamint a szürke marhákkal és a különféle apró-állatokkal is megismertetjük őket, hiszen mindez a városi gyerekeknek nagy élményt jelenthet. Pénteken 15 órától pedig Hanusz Zoltán népzenésznek és társainak jóvoltából majd egy élőzenés táncházzal zárul az együttlétünk“ - ecsetelte a részleteket Madari Katalin.

Hangsúlyozta: a nyilvános táncházba a táborozók hozzátartozóit is szeretettel várják, s a számukra az öt nap alatt készített kézműves termékekből pedig egy kis kiállítást is rendeznek.

Tartalmas szórakozás az Egressy Béni Városi Művelődési Központ néptánctáborában
"Reggel ilyen szép karkötőket készítettünk..."
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

„Mivel az Egressy Béni VMK-ban az új igazgató, Lakatos Róbert e tanévben helyet adott a Komáromi Táncműhely elnevezésű csoport tevékenységének, ezért e táborunk is hozzájárul a kicsiktől a felnőttekig 3 korosztályt felölelő tánccsoportjaink folyamatos tag-utánpótlásának a biztosításához.”

A táborozóink java része már e táncműhely tagja, s ősztől a többiek is szeretnének rendszeresen bekapcsolódni a tevékenységünkbe. Jövő nyárra pedig a táborunk folytatását is tervezzük“

- tudtuk meg a továbbiakban a táborvezetőktől.

Tartalmas szórakozás az Egressy Béni Városi Művelődési Központ néptánctáborában
A bőrözés során a helyes kalapácstartás sem mellékes tényező.
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Örvendetes, hogy a VMK a nyári szünidőben is tárt kapuval várja a gyerkőcöket, ekképp a felügyeletük gondjától is megszabadítva a dolgozó szülőket. Július 6-tól 12-ig Laboda Róbert pedagógus-költő-slammer irányításával színházi táborában csiszolhatták tehetségüket a 8 és 12 év közti jelentkezők. Július 20-tól 24-ig pedig Süll Tamás református lelkész és táncoktató folytatja az 6 és 10 év közti balerinákkal és balett-táncosokkal korábban megkezdett munkát. A színjátszó és néptánctábor 49, a balett-tábor pedig 60 euróba került. A táborozók a közeli Rév-Magyar Kultúra Házában ebédelnek, az uzsonnájukat pedig a kultúrházban fogyasztják el.

A szervezők bővebb információval az alábbi email-címen és telefonszámokon szolgálnak: vmktaborok@gmail.com, 0907 799 823 ( Bajkai Csengel Mónika), 0903 558 525 (Hanusz Zoltán).

Tartalmas szórakozás az Egressy Béni Városi Művelődési Központ néptánctáborában
Galéria
+8 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.