2020. június 28., 15:36

Hamarosan újra színpadon a Pintér Béla és Társulata

A magyar kormány járványügyi rendeletei természetesen Pintér Béla és társulata előadásait is érintették.

Pintér Béla és Társulata
Galéria
+4 kép a galériában
Fotó: pbest.hu

Mivel március 11-étől a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos óvintézkedések alapján minden száz főnél nagyobb beltéri rendezvényt betiltottak, az első tavaszi hónap összes hátralévő darabja elmaradt, köztük a Szkéné Színházba tervezett A 42. hét, valamint a Tündöklő Középszer, az Anyaszemefénye és a Titkaink című előadások is. A nevezett színművek jegytulajdonosai egy űrlap kitöltésével tudtak rendelkezni jegyeik sorsáról. A visszaváltás és a későbbi felhasználás mellett a társulat rendhagyó támogatására is lehetőség volt, hiszen – amint azt több néző is jelezte – jó néhányan lemondtak a megvásárolt jegyek áráról, ezzel is támogatva Pintéréket a szorult helyzetben.

Április és május folyamán is előadások nélkül maradtak a színházkedvelők. A veszélyhelyzet miatt a Jubileumi Beszélgetések és az Anyaszemefénye című előadások maradtak el, de lekerült a műsorról az UP Újpesti Rendezvénytérre meghirdetett Kaisers TV, Ungarn, valamint a Szkéné további három darabja, az Anyám Orra, a Titkaink és A Démon Gyermekei.

A társulat vezetője, a közelmúltban Baumgarten-emlékdíjban részesülő Pintér Béla a minap végre jó hírekkel is szolgált. Az elmúlt időszakban kapott rengeteg támogatásért köszönetet mondva bejelentette, hogy szeptemberben és októberben számos, tavasszal elmaradt előadást fognak pótolni, s azt is elárulta, a 2020/2021-es évad első előadását szeptember 2-án tartják az UP Újpesti Rendezvénytérben.

Pintér néhány változásról is szót ejtett:

A 2020/2021-es évadtól a Parasztopera ismét a Szkéné Színház színpadán lesz látható, A Soha Vissza Nem Térő a tervek szerint a Fészek Művészklubba költözik át, a Szívszakadtig pedig lekerül a repertoárról. A következő évadtól társulati tagként csatlakozik a csapathoz Takács Géza színművész, míg Adorjáni Bálint, Jankovics Péter és Szabó Zoltán eddigi, meglévő szerepeiken túl további előadásokban lesznek láthatók.”

Pintérék új bemutatóval is készülnek, aminek olvasópróbáját már július 8-án megtartják. Az előadás, amiben Pintér Béla, Roszik Hella, Fodor Annamária, Adorjáni Bálint, Takács Géza, Enyedi Éva, Jankovics Péter, Szabó Zoltán, valamint Kéménczy Antal és Kerényi Róbert szerepelnek, előreláthatóan október 8-án kerül bemutatásra az UP Újpesti Rendezvénytérben. A Vérvörös Törtfehér Méregzöld című darabot ezúttal is Pintér Béla írja és rendezi.

Több szerepátvétel is lesz szeptembertől a következők szerint: az Anyaszemefényében Thuróczy Szabolcs szerepét Pintér Béla veszi át; az Árva Csillagban Pintér Béla szerepét Jankovics Péter, Thuróczy Szabolcsét pedig Pintér Béla játssza tovább. A Szutyokban Thuróczy Szabolcs helyett Takács Géza, Nagy Viktor helyett pedig Keszég László lesz látható. Friedenthal Zoltán szerepeit A Sütemények Királynőjében és A Soha Vissza Nem Térőben Takács Géza veszi át, A Sehova Kapujában pedig Szabó Zoltán. Adorjáni Bálint a Parasztopera Idegeneként lép színre (Zayzon Zsolt helyett), a Kaisers TV, Ungarnban pedig Lajos szerepét veszi át Thuróczy Szabolcstól. Az évad második felére tervezett Kórház-Bakony szereposztását később pontosítjuk”

– olvasható a társulat közleményében.

A jegyértékesítés kapcsán érdemes figyelni a Pintér Béla és Társulata honlapját, amit itt érhetnek el.

Pintér Béla és Társulata
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.