2020. március 7., 19:22

Hungarikumok és kultúra a képzőművészeti versenyen

Negyvenhárom felvidéki iskolából összesen 280 pályamunka érkezett a XIX. Ferenczy István Országos Képzőművészeti Versenyre. A verseny témakörei évről évre változnak, ám valamilyen módon mindig kapcsolódnak a magyarsághoz.

Galéria
+6 kép a galériában

A kiértékelésre a rimaszombati Tompa Mihály Alapiskola (TMA) Novomeský utcai épületében került sor. A díjátadó ünnepségen Tóthné Madarász Csilla igazgatóhelyettes és Povinsky Elvira, a Csemadok Rimaszombati Területi Választmányának titkára köszöntötte a résztvevőket. A kiértékeléssel egybekötve megnyitották a legszebb pályamunkákból készített kiállítást. 

A diákok ezúttal is három kategóriában versenyezhettek: az első két kategória az alapiskolások, a harmadik a középiskolások számára volt meghirdetve. A pályamunkákat három témakörben várták. Az első téma mindig irodalmi, kulturális, művészeti életünk valamilyen jeles évfordulójához kötődik.

Az idén Blaha Lujza születésének 170. évfordulója tiszteletére a művésznő portréját kellett elkészíteniük a diákoknak. A második témakört a hungarikumok alkották, a harmadikban pedig Fekete István műveihez vártak illusztrációkat, az író születésének 120. évfordulója tiszteletére. 

A legtöbb pályamunka éppen az utolsó kategóriába érkezett, de szép számmal küldtek hungarikumokat is. Az elkészített pályamunkákon megjelent a magyar huszár, a tárogató és cimbalom, a Kodály-módszer, a Zsolnay, herendi és hollóházi porcelán, a kalocsai és matyó népművészet, a mohácsi busójárás, a magyar szürke szarvasmarha, a solymászat, a Rubik-kocka, Puskás Ferenc, a debreceni és gyulai kolbász, az Unicum keserűlikőr, az Egri bikavér, vagy éppen a Dobos torta.

A téma népszerűségét mutatja, hogy a tavalyihoz képest csaknem százzal több munka érkezett, s több iskola kapcsolódott be, mint az elmúlt évben.

A Marian Lacko és Nagyferenc Katalin által alkotott zsűrinek így nem volt könnyű dolga, hogy kiválassza a legszebb pályaműveket. A verseny legszebb alkotásai a hagyományokhoz híven idén is kiállításra kerülnek majd a városi művelődési központban, a Tompa Mihály Országos Verseny idején. A következő évtől, a lebonyolítást tekintve annyi változás lesz, hogy a díjátadót és a kiértékelést is az országos szavalóverseny döntője alatt tartják majd. 

A Rimaszombat híres szobrászáról, Ferenczy Istvánról elnevezett rajzversenyt idén 19. alkalommal hirdette meg a Csemadok Rimaszombati Területi Választmánya a Gömör-Kishonti Művelődési Központtal, valamint a TMA pedagógusaival karöltve.

Megjelent a Magyar7 2020/9. számában.

Galéria
+6 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.