2020. február 13., 11:00

Az ötödik tag, a menedzser

2020. február 10-én – a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Hangfoglaló Programján belül – a budapesti Lumen Kávézó koncerttermében mutatták be Az ötödik tag, a menedzser című hiánypótló kiadványt. A tanulmánykötet-szerű könyvben tizenkét szakember írásán keresztül kerülhet közelebb az olvasó a gyorsan változó menedzseri szakmához.

Galéria
+1 kép a galériában
(balról jobbra) Podlovics Péter, Fernbach Erika, Molnár Gábor és a mikrofonnál Bodrogi András
Fotó: www.hangfoglalo.hu

A könyvbemutató moderátora Bodrogi András, a Google Ground hivatalos YouTube-szakértő trénere volt, aki Fernbach Erika szerkesztővel, valamint a szerzőkkel, a Gold Record ügyvezető-tulajdonosával, Molnár Gáborral és Podlovics Péter menedzserrel beszélgetett.

Fernbach Erika, a Hangfoglaló Program Könnyűzenei Menedzsmentképzést Támogató Alprogram vezetője elmondta, hogy míg a nyugati zenei biznisz sok könyvet kínál a fejlődni vágyó zenészeknek és menedzsereknek, addig az ilyen témájú magyar szakirodalomról nem is beszélhetünk, ezért a kötet mindenképp hiánypótló. A könyv megírására olyan szakembereket kerestek fel, akikkel már a Backstage Fórum keretén belül is együttműködtek. A Backstage az NKA Hangfoglaló Program előadássorozata, aminek keretében részletesen foglalkoznak aktuális zeneipari témákkal, ezzel is biztosítva a tudástranszfert.

A kötetből – a zenei menedzsment alapjain és az induló előadói menedzsmenten kívül – tisztább képet kapunk a magyarországi hangfelvétel-kiadók működéséről, ahogy gyakorlatias összefoglalót is olvashatunk a koncertszervezés folyamatairól.

A szerzői jogi kérdéskörtől a támogatások lehetőségein keresztül, a pénzügyi és üzleti témák mellett a zenekari kommunikációról, a digitális zeneterjesztésről és a könnyűzenei exportról is nagyon pragmatikusan értekeztek a szerzők.

Fernbach Erika kiemelte, hogy a kötet a jelenlegi trendekről ad képet, hiszen a zenei iparág nagyon gyorsan és dinamikusan változik. Elmondása szerint a menedzseri szakma még gyerekcipőben jár Magyarországon, így elengedhetetlen a megfelelő szakirodalom létrehozása a jó szakemberek képzéséhez. Molnár Gábor szerint ennek a könyvnek valóban az a lényege, hogy folyamatosan tanítani kell a következő generációkat, zenészeket, menedzsereket és a kiadókat, s ebben nagyon türelmesnek kell lenniük a háttérdolgozóknak, mert minden egyes újabb és újabb nemzedéknek elölről kell magyarázni az alapokat.

A kötetbemutató beszélgetés során több olyan kérdés és téma is felvetődött, ami a zeneipar jelenlegi nagy kérdéseit érinti. Podlovics Péter azt fogalmazta meg, hogy bár a hangszeres tudás megszerzése szempontjából nagyon sok lehetősége van a zenészeknek, szerinte a dalszerzés nincs a helyén kezelve:

Napjaink popzenei termésében sokkal kevesebb olyan erős, egy-két mondattal a korszellemet megfogó dalt találok, mint a hetvenes, nyolcvanas években az LGT, a Piramis vagy az Edda szerzeményei. Én mondjuk még nem találtam meg a magyar Billie Eilish-t, vagyis azt a nagyon erős reflektáló attitűdöt, ami miatt ő az angolszász kultúrkörben felkapott lett.”

Elmondása szerint az elmúlt időszakban ugyan megjelentek dalszerzést támogató programok, azonban bőven van még hová fejlődni.

Továbbra is folytatódni fog a Backstage-sorozat, illetve tervezzük a kötet folytatását is. Azért fontos, hogy könyv formátumban is megjelenjen, mert sokszor nem látható, hogy létezik a menedzsmenti háttérszakma. A nagyközönség látja a produkciót, az előadókat a színpadon, de az nem tudatosul, hogy e mögött mennyi ember dolgozik, s hogy kinek mi a feladata. Ez a kötet lépés abba az irányba, hogy maga a háttéripar is látható legyen”

– fűzte hozzá a szerkesztő a zárszavában.

Galéria
+1 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.