Egy csillogó gyémánt az életmű végére.
Könyvekkel a magyarság lelki megerősítéséért.
Végre egy könyv, mely konstruktívan és tárgyilagosan mutatja be, miért került válságba a liberális demokrácia.
"Ott kezdődött a dolog, hogy apám családjában mindenki zenélt, nagyapám és nagyanyám, de még a felmenők is".
Dramatizált dokumentumfilm készül Bartók Béláról Bartók nyomában címmel Kázsmér Kálmán rendezésében.
Az eredeti kiadás 50. évfordulóján újra megjelennek a Beatles klasszikus "piros" és "kék" válogatáslemezei.
Egy elpárolgott könyv lecsapódása.
Szeptember 20. és november 5. között 20 ország fotóművészének 150 fotója látható a magyar fővárosban.
A Winery Dogs triója a kezdetek óta olyan invenciózus elegyet alkot, amelyben a muzsikusok energiái összeadódnak.
Október 28-án az ÉS?! Színház 30. születésnapjára szóló meghívásnak tettünk eleget.
Emlékháza a Kossuth utca 35-ös szám alatt márciustól októberig hétköznaponként 12 és 16 óra között látogatható.
Az egész kötetre jellemző a szuggesztív, sziporkázóan szellemes stílus, és a tűpontos lényeglátás.
Kiss Stefán Mónika alkotását már csak azért is érdemes megnézni, mert sok mindent megtudhatunk belőle a váci múmiákról.
Vegyes választék.
Az idén 66. alkalommal megrendezett Belgrádi Nemzetközi Könyvvásáron folytatódott a magyar irodalom széleskörű bemutatása és népszerűsítése.
Cserna-Szabó András tavaly megjelent regénye, a Zerkó – Attila törpéje az 5. századba, az ókor és a középkor mezsgyéjére vezeti el az olvasót.
A Nógrádi Gábor által írt darab tíz évvel Sisi fiának halála után játszódik egy genfi szállodaszobában, ahol a magyarok kedvenc királynéja végigtekint az életén.
Újabb résszel jelentkezik a ma7 médiacsalád újságíróinak kulturális ajánlója. Filmek, könyvek, zenék. Minden, amit látni, olvasni vagy hallgatni érdemes!
Benedek Elek (1859–1929) neve bizonyára minden magyar ember számára ismerősen hangzik, hiszen ő volt Elek apó, a nagy mesemondó, aki elsősorban a gyermekekkel igyekezett megszerettetni a magyar irodalmat és történelmet.
A hősszerelmes szerepét mintha neki találták volna ki, a hölgyek rajongtak a magyar színészért.
Komáromban november 13-ig látható a kiállítás.
Meglehetősen ritka alkalomnak örülhet Kassa zenekedvelő közönsége.
A könyv szerzője Vasarely egyetlen unokája, Pierre Vasarely és újságíró barátja, Philippe Dana.
A komáromi lokálpatrióta helytörténész Lehár-monográfiája 1995-ben, a zeneszerző születésének 125. évfordulójára jelent meg.